Meglepetésre számít a Richter

Az idei évre a Richter az év elején még 3 százalékos forgalomnövekedésre számított, most már 5 százalékos bővülésről szól a várakozás.
Korányi G. Tamás, 2013. október 31. csütörtök, 10:02
Fotó: Napi.hu

A várakozásokat meghaladónak minősítette a Richter harmadik negyedéves eredményét Bogsch Erik vezérigazgató. A kilenc havi 260 milliárd forintos árbevétel és 39,9 milliárdos adózott eredemény forintban több, mint 7, euróban több, mint 5 százalékos növekedést jelent. Az idei évre a Richter az év elején 3 százalékos forgalomnövekedésre számított, most a várakozás plusz 5 százalék, mert a magyar piacon a stagnálás, illetve 5 százalékos visszaesés helyett 5 százalékot közelítő növekedésre, Romániában pedig a hasonló korábbi prognózisok helyett plusz 5-10 százalékos bővülés várható lejben. Az igazi meglepetés az idén indult kínai piac, itt a várt 30-35 millió euró helyett kilenc hónap alatt 32 millió volt a bevétel, idénre összesen 35-40 millió várnak.

Kínában 2013-ban alapított vegyes vállalatot a Richter, a kínai partnert az eredménytől függően négy éven belül ki fogják vásárolni. A kínai piacon 210 orvoslátogató működik, alapvetően nőgyógyászati termékeket forgalmaznak és további dinamikus növekedést várnak. A kínai piac aránya 4 százalék, ami már most meghaladja az egyesült államokbelit (3 százalék). Az USA-ban egyébként 20-25 százalékos visszaesést vártak idénre, ami most úgy tűnik, mégsem éri el a 20 százalékot.

A meghatározó orosz piac részesedése az eladásokból 30 százalékról idén 28 százalékra csökken, ez azonban nem tényleges csökkenés, inkább a dollár mélyrepülése okozza, rubelben 5 százalékkal - egy lejáró lincenszszerződést nem számítva 10 százalékkal nőtt a forgalom. Ukrajnában dollárban idénre 10, a többi FÁK-országban 5-10 százalékos növekedést várnak.

Bogsch Erik kiemelte, idén nem változott a szabályozórendszer és továbbra is a k+f kiadásoknak köszönhetően a befizetett különadók 95 százalékát visszakapják a gyártók.

Volt több sikeres bevezetés, az ESMYA éves forgalma 260 millió forint lesz, globális szinten az ESMYA árbevételét 15 millió euróra teszik. A nyugat-európai országokban Olaszország kivételével az év végére mindenhol támogatott lesz a termék (most  várják a spanyol és finn jóváhagyást).

A Napi.hu kérdésére Bogsch Erik kifejtette, arra számít, hogy a jövő szeptemberben lejáró Richter-kötvényeket - amelyek fedezete az állam 25 százalékos Richter-pakettje - további 5 évre meghosszabbítják, mert úgy érzi, a Richter függetlenségének fenntartásában konszenzus van a politikai élet szereplői között.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK