A jelek szerint Donald Trump választási győzelme után az amerikai államkötvények legnagyobb külföldi vásárlói kétszer is meggondolják, hogy irányítsanak-e újabb pénzeket az amerikai kötvénypiacra - írja összefoglalójában a Bloomberg. A japán befektetők, akik a külföldiek közül a legtöbb amerikai államkötvényt birtokolják decemberben például olyan ütemben adtak el az amerikai államkötvényekből, amire négy éve nem volt példa. Ráadásul nem csak a japánok az egyetlenek, más külföldi befektetőknél is megfigyelhető a folyamat annak ellenére, hogy elvileg kecsegtető lehetőség lenne most beszállni az amerikai kötvénypiacra.

Az összefoglaló szerint egyszerre két indok is van, ami miatt a külföldi hitelezők inkább távol maradnak az amerikai államkötvényektől. Azok kockázata ugyanis növekszik, egyrészt a Donald Trump által meghirdetett fiskális stimulus nyomán megnövő állam-háztartási hiány, másrészt a Fedtől várt további kamatemelések miatt várható hozamemelkedés miatt. Ráadásul Trump kardcsörtető stílusa sem csinál igazán kedvet a külföldieknek a vásárláshoz.

A Bloomberg által megkérdezett szakértők persze nem arra számítanak, hogy a külföldiek hirtelen tömegesen kezdenék otthagyni a világ legnagyobb kötvénypiacát és valamilyen összeomlásra kellene felkészülni, azonban várhatóan idén a külföldiek inkább nettó eladók lesznek a piacon, s kérdéses, hogy ezt a belső kereslet mennyire tudja majd ellensúlyozni.

Farkába harapó kígyó

A legutóbbi adatok szerint az összes amerikai államkötvény 43 százaléka, nagyjából 5 940 milliárd dollár értékű papír van külföldi tulajdonosok kezében (2008-ban 56 százalék volt ez az arány).

Ugyanakkor ha a külföldi kereslet az amerikai papírok iránt valóban drasztikusan visszaesne, az jelentősen megdrágíthatná az amerikai államadósság finanszírozását. Pont akkor, amikor az amúgy is várhatóan nőni fog az ígért infrastrukturális beruházások és az adócsökkentések miatt. Ennek fényében a Bloomberg szerint még érthetetlenebb, hogy Trump pont az Egyesült Államok két legnagyobb külföldi hitelezőjének, Kínának és Japánnak ment neki (Németországgal együtt) s vádolta meg őket tisztességtelen árfolyam manipulációval.

Decemberben a japán kézben lévő amerikai államkötvények állománya 21,3 milliárd dollárral csökkent. Ez persze minimális mennyiség az összes japán kézen lévő 1100 milliárd dollárra rúgó állományhoz képest. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a novemberi kisebb és a decemberi nagyobb csökkenés az első 2014 eleje óta. Eközben az mintegy 1000 milliárd dollárnyi amerikai államkötvénnyel rendelkező kínaiak tavaly május óta folyamatosan eladnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!