A szeptember végével záródott három hónapban a cég adózott eredménye az egy évvel korábbihoz képest 1,4 százalékkal 1,36 milliárd dollárra, részvényenként 84 centre csökkent. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,50 dollár lett, jóval meghaladta a szakértők által várt 1,18 dollárt.

A General Motors értékesítési negyedéves árbevétele 1 százalékkal 38,8 milliárd dollárra mérséklődött, szintén nagyobb lett az elemzői várakozásokban szerepelteknél.

Észak-Amerikában a GM (GM North America) a harmadik negyedévben 3,3 milliárd dollár adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredményt ért el az egy évvel korábbi 2,452 milliárd dollár után.

Európában a General Motors (GM Europe) 231 millió dollár EBIT-szintű veszteséget könyvelt el, míg egy évvel korábban 387 millió dollárt.

A GM dél-amerikai 217 millió dolláros negyedéves vesztesége csaknem hétszerese az egy évvel korábbinak, míg a 463 millió dolláros kínai nyereség 4 százalék csökkenés a tavalyi harmadik negyedévvel összevetve.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!