A milliárdos tőzsdei befektető Carl Icahn tegnap a CNBC-nek adott interjújában kijelentette, az összes Apple részvényét értékesítette. Nincs már pozíciónk az Apple-ben - mondta, de közben megjegyezte, változatlanul úgy tartja, az Apple egy nagyszerű vállalat és a vezérigazgató Tim Cook kiváló munkát végez.

Icahn korábban az Apple közkézhányadának valamivel kevesebb, mint egy százalékát tartotta kezében, s elmondása szerint a 2013 óta tartó Apple vásárlásokkal összesen 2 milliárd dollárt keresett. Az Apple részvényei kedden 6, tegnap 3 százalékot zuhantak a kiábrándító adatokat tartalmazó gyorsjelentése után. Ebből kiderült, hogy első ízben csökkentek a cég legkedveltebb termékének, az iPhone eladásai.

Icahn egyébként nagy szerepet játszott abban, hogy az Apple néhány éve változtatott osztalékpolitikáján, s a korábbinál többet juttatott vissza részvényeseinek a megtermelt nyereségből osztalékok és saját részvény vásárlások formájában. Tavaly tavasszal még úgy nyilatkozott, szerinte az akkor 130 dolláron forgó részvények fair értéke 240 dollár lehet. 

Ugyanakkor idén év elején már voltak jelei annak, hogy hűlőben a nagy szerelem, akkor arról érkeztek hírek, hogy ő is, akárcsak a cég másik nagy rajongója, a Greenlight Capitalt vezető David Einhorn már csökkentették részesedésüket a cégben.  Az akkori hírek szerint elsősorban a cég kínai piacon szerintük a kelleténél gyengébb szereplése miatt döntöttek a pozíciók leépítéséről. Ez utóbbit Icahn most is megerősítette.

Az Apple keddi jelentése szerint az első negyedévben 1,9 dolláros részvényenkénti nyereséget ért el 50,56 milliárd dolláros árbevétel mellett, mindkét adat elmaradt a piac előzetes várakozásaitól. Az árbevétel 13 százalékos csökkenést mutatott az előző év hasonló időszakában elérthez képest ez az első negatív adat a cégnél 2003 óta- A kulcsterméknek számító iPhone-ból 51.2 milliót adtak el a 2015 első negyedévi 61,2 millió darab után.

Bár Tim Cook vezérigazgató gyorsjelentési prezentációjában úgy nyilatkozott, nem aggódnak különösebben a kínai piac miatt, az egyik gyenge területe épp ez volt a cégnek. A Kínát, Hongkongot és Tajvant magában foglaló régióban a cég árbevétele 26 százalékkal esett vissza, 12,49 milliárd dollárra. Korábban ebben a régióban stabil volt a bevételek növekedése.
Icahn elmondása szerint telefonon tájékoztatta lépéséről Tim Cook vezérigazgatót.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!