Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az átlátható működés érdekében és azért, hogy a befektetőknek és elemzőknek támpontot adjanak a vállalatok értékelésénél nagyon sok tőzsdei cég közzé negyedéves eredményeikkel kapcsolatban saját terveket várakozásokat. Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója, aki a vezérigazgatókat tömörítő Business Roundtable elnöke is, és Warren Buffett, a legendás befektető szerint azonban fel kéne hagyniuk ezzel a gyakorlattal.

A CNBC-nek nyilatkozva Buffett úgy vélte, hogy ha vannak ilyen előrejelzések, akkor a cégvezetők arra törekednek, hogy rövidtávon teljesíteni tudják az ezekben szereplő számokat, még akkor is, ha a cég hosszútávú érdekeivel ellentétesen cselednek. A negyedéves előrejelzések közzététele arra sarkallja a vezetőket, hogy rövidtávú érdekek mentén gondolkodjanak és cselekedjenek.

Jamie Dimon azt mondta, hogy a vezérigazgatók szervezete erősen támogatja azon cégek kezdeményezését, akik felhagynának ezzel a gyakorlattal. Ő is úgy véli, hogy a cégek és vezetőik sokszor nyomást éreznek arra, hogy megfeleljenek a saját maguk készítette előrejelzéseknek és ennek érdekében olyan dolgokat csinálnak, amit máskülönben nem tennének.

Vitatott téma

A várakozásoktól való eltérés sokszor heves mozgásokat szokott produkálni egyes részvények piacán, ugyanakkor ha sikerül jól előrejelezni a cégnek saját várható teljesítményét sokan úgy tekintik, hogy megfelelően kezelték a befektetői várakozásokat.

A Warren Buffett által vezetett befektetőcég, a Berkshire Hathaway például nem szokott előrejelzéseket adni saját eredményére vonatkozóan.

Azok, akik támogatják az előrejelzések gyakorlatát azt állítják, hogy azok segítik a cégek befektetőkkel való kommunikációját, növelik a részvényesi értéket és csökkentik a részvények volatilitását. A CNBC azonban idéz egy a McKinsey & Co. által még 2006-ban készített tanulmányt. E szerint a negyedéves előrejelzések kiadása a cégek részéről nem érinti az adott részvény értékeltségét és nem csökkenti a részvény árfolyamának volatilitását sem. Az egyetlen érezhető különbség az, hogy az ilyen részvények forgalma jellemzően magas, ami ugyan a tradereknek és brókereknek jó, azonban a legtöbb befektetőt nem érinti.

Ugyanakkor a McKinsey szerint ez a gyakorlat értékes időt von el a cégek menedzsmentjétől és arra kényszeríti őket, hogy inkább a rövidebb távú célok elérésére koncentráljanak. Nagyjából ebben az időszakban hagytak fel olyan nagyvállalatok, mint a Coca-Cola, a UPS és az AT&T saját előrejelzések kiadásával.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!