A hét közepén intenzív gyengülésbe kezdett a forint, miután a megelőző két hét során olyan intenzíven erősödött, hogy - legalábbis az oszcillátorok szerint - már meglehetősen túlvetté kezdett válni az euróval szemben. Az árfolyam szerdán abban a zónában akadt el, amely tavaly ősszel sokszor megállította az induló forintgyengülést, decemberben az itt kiépített bázisból indult neki a kurzus meghódítani a 300 feletti szinteket (praktikusan az évek óta tartó forintgyengülő trend trendvonalán). Az elmúlt hónapok erősödésével a grafikonon mélypont-csúcs szempontjából kedvező folyamatok rajzolódtak ki, alacsonyabb csúcsot, majd alacsonyabb mélypontot épített ki az árfolyam. Ez a trendfordító jelenség mindaddig érvényesnek tekinthető - ez vélhetően a hosszú forint pozíciókban ülőket nem vigasztalja -, amíg nem látunk 302 forint feletti zárásokat.

A pénteki kereskedésben többször is 296 forint fölé szaladt az árfolyam, itt technikai szempontból 3 ellenállás várta az euró/forint kurzust. Egyrészt a március és április végi csúcs által meghatározott középtávú csökkenő trendvonal, másrészt az 50 napos mozgóátlag vonhatja magára a grafikont szemlélők figyelmét. De itt található a február közepi és az április közepi mélypont által meghatározott szint is. Ez a két pont ugyanis könnyen lehet, hogy egy trendfordító fej vállak alakzat nyakvonalát határozta meg, ha érvényes az alakzat, akkor az abból számolt célár elvileg jóval erősebb forint irányába mutathat, 280 forint magasságába (298-299 forint feletti zárások esetén ezt a forgatókönyvet sajnos el kellene vetni).

EURHUF
Kép: Alfatrader

A keresztárfolyam helyzete hasonlít a tavalyi második félévben tapasztalthoz. Életben van a több éve tartó hosszú távú forintgyengülő trend, de emellett (az elmúlt napok gyengülése ellenére) él egy rövid-középtávú forinterősödő trend is, s egyelőre nem dőlt el, melyik lesz az erősebb.

Az euró (és a dollár) mellett van egy másik deviza is, amelynek árfolyamát illik figyelni a forinttal szemben: ez a svájci frank. A grafikonon viszonylag egyértelműen látszik, hogy a forintnak a 228-230 forint közötti támasz-zónán kellene magát átrágnia a svájci fizetőeszközzel szemben ahhoz, hogy tartósabb frankgyengülés indulhasson meg.

CHFHUF
Kép: Markers

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!