Az általában közelgő összeomlást vizionáló befektetési szakember, Marc Faber szerint komoly áremelkedés előtt állhatnak az árupiaci termékek. A guru a CNBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy a drágulást alapvetően az infrastrukturális beruházások várható fellendülése határozza majd meg a feltörekvő és a fejlett országokban egyaránt.

Az infrastrukturális beruházásokra hatalmas az igény Ázsiában. Rengeteg utat kell az ázsiai országokban építeni, hiszen az ember akár Jakartába, akár Manilába utazik, az infrastruktúra katasztrofális. Ahhoz, hogy az egyre inkább fellendülő turizmus igényeihez alkalmazkodni tudjanak, az ázsiai országoknak utakra, vasúthálózatra és újabb repterekre van szükség. Ez utóbbiak egyedül nem lesznek elegendőek, hiszen ilyen mennyiségű ember szállítását nem lehet egyszerűen repülőgépekkel megoldani - mondta.

De nem csak a feltörekvő országokban várhatóak hatalmas infrastrukturális fejlesztések, hanem a fejlettekben is. A neo-Keynesiánus közgazdászoknak erős a meggyőződése a meggyőződése - bár nem állítom, hogy igazuk van - miszerint a monetáris politika önmagában nem tudja kirántani a világgazdaságot az alacsony növekedésből, ezért növelni kell a kormányzati kiadásokat, többek között infrastrukturális beruházásokon, keresztül. Ez szintén az árak emelkedésének irányába hat - tette hozzá.

Az infrastrukturális fejlesztéseknek a feltörekvő és fejlett országokban várható fellendülése így szerinte azzal is jár majd, hogy az eddig alulbecsült inflációs veszély komoly meglepetéseket okozhat majd a vártnál nagyobb áremelkedés miatt.

Az olaj piacán is arra számít, hogy az ázsiai országok gazdasági növekedése felfelé hajtja majd az árakat, s az olaj hordónkénti ára hamarosan újra tesztelheti a 70 dolláros szintet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!