A Synergon vezetősége továbbra is fenntartja az idei évre jelzett 20 milliárd forint körüli árbevételt, és a 6 százalék körüli üzemi eredményhányadról szóló, azaz 1 milliárd forint körüli üzemi eredményről szóló terveit. (Az első negyedév végén még 6-8 százalékról szóltak a tervek.)

A rossz gazdasági környezet ellenére a meglévő szerződés állomány, és a második negyedévi projektek adnak okot a bizakodásra. A tegnap megjelent gyorsjelentésből kiderült: a cég az első félévben üzemi szinten 200 milliót valamivel meghaladó üzemi profitot ért el, ám az adat önmagában nehezen értékelhető, hiszen az informatikai társaságok nyereségük legnagyobb részét a negyedik negyedévben érik el. A vezetőség bár figyelemmel kísérte a részvényárfolyam szárnyalását és a kiemelkedő volument, ám annak okairól ők is csak találgatni tudnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!