Váradi József vezérigazgató az eseményen elmondta: a légitársaságnak a debreceni a 22. bázisrepülőtere, ahol állandóan állomásoztatnak repülőgépet. Hozzátette: a WizzAir 19 millió utast szállított az elmúlt egy évben, az utasszám-növekedés 15-20 százalék évente. Jelenleg több mint 400 útvonalon, 116 célállomásra, 38 országban repülnek a gépeik.

"Európai légitársaság lett a WizzAir, amely messze a legnagyobb Közép-Kelet-Európában" - jegyezte meg a vezérigazgató hozzátéve, hogy légitársaságuk töretlenül növekszik: járataik az idén 3,5 millió utassal szállítanak többet, mint tavaly, 64 repülőgépük van, a 65.-et pénteken veszik át.

Váradi József szerint 2015 a bázisnyitáson túl is mérföldkő a légitársaság életében: a WizzAirt februárban bevezették a londoni tőzsdére, vállalatuk Európa ötödik legnagyobb légitársasága. A cég 2004 óta több mint százmillió utast szállított - emelte ki megjegyezve, hogy a korábbi Malév 50 év alatt nem érte el ezt az utasszámot.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere is mérföldkőnek nevezte a város életében a bázisrepülőtér megnyitását, amely jelentősen hozzájárul a térség gazdasági fejlesztéséhez. Hozzátette: a debreceni repülőtér fejlődése jól példázza a város 15-16 éves fejlesztési törekvését, hogy jelentős, elfogadható alternatívája legyen a fővárosnak. "A WizzAir jelenlétének, a bázisrepülőtér megnyitásának jelentős a gazdaságszervező és -fejlesztő hatása is" - mondta.

A sajtótájékoztató idején Párizsból megérkezett az első bázisjárat Debrecenbe. A gép kora délután továbbindult Milánóba, majd onnan visszatérve este London Luton repülőterére és vissza a debreceni bázisrepülőtérre szállítja az utasokat. Csütörtökön reggel és este Londonba, délben Eindhovenbe, Pénteken pedig Brüsszelbe, Malmőbe és Londonba repül a bázisgép Debrecenből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!