A vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adatok nyomán kibontakozott derűlátó hangulat közepette 283 forint alá került az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, miután napközben szűk sávban, 284-284,90 között mozgott - tájékoztatott Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank üzletkötője. Hozzátette: a délután négy órakor megjelent, szintén az USA-ból érkezett, a szolgáltatószektor lassulásáról tanúskodó statisztika hamar elkedvetlenítette a befektetőket. Ennek nyomán a DJIA tőzsdeindex kezdeti többlete a felére olvadt, az euró forintjegyzése pedig a reggeli szintre, 284,50-re tért vissza.

A kilengések a többi devizapár esetében is megfigyelhetők voltak. Az euró dollárkurzusa 1,2860-ra kúszott fel, a svájci frankban mért jegyzése pedig előbb 1,3160-ra emelkedett, majd 1,3070-re korrigált.

Utóbbi a svájci frank forintárfolyamában úgy csapódott le, hogy a reggel 218-219 között álló jegyzés a tengerentúli munkaerőpiaci adatok közzététele után 216-ra esett, majd 217,50-re emelkedett vissza.

A dollár egészen 220,40 forintig olcsóbbodott, háromnegyed öt tájban viszont már 221,20-on állt az amerikai deviza egysége.

Ruzsonyi a jövő héten napvilágot látó hazai makroadatokat illetően úgy vélte, a kedden megjelenő külkerstatisztika, a szerdai ipari termelési számok és a pénteki fogyasztói árindexek gyakorolhatnak érdemi befolyást a forint árfolyamára.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!