Ibex35

Bár a kezdeti óvatos mínuszokat maguk mögött tudva az európai börzék többsége enyhe emelkedést mutatott hétfőn délelőtt, azonban a spanyol részvényindex az elmúlt hónapok igen jelentős emelkedését követően sem tudott érdemben a lélektani 10 000 pontos határ felett megkapaszkodni, így könnyen lehet, hogy a negatív korrekció folytatódhat.

A rövid távú (narancssárgával jelzett), korábbi emelkedő trendvonal törését követően, a 9670-9610-es tartomány alá süllyedve, első körben az 50-napos mozgóátlag-, majd a 9485-9435-ös támasz-zóna felé vehetné az irányt az Ibex index; míg felfelé, a 21-napos mozgó fölé kapaszkodva, a 9920-10 000 pont közötti ellenállási zóna visszafoglalása után kaphatna újabb lendületet az emelkedés.

Ibex35
Kép: Admiral Markets

EURUSD

A korábbi, masszív negatív korrekciót követően ismét felfelé kúszik az EURUSD kurzusa, a jegyzés hétfőn délelőtt az 1,35-ös szint közelében billeg. Az ellenállást áttörve a következő megállót a korábbi, emelkedő csatorna alsó trendvonala-, valamint az 50-napos mozgóátlag jelenthetik (1,3560-1,3565 között). Amennyiben a korrekció során a vevőknek nem sikerül megbirkózniuk a már említett 1,35-ös szinttel, abban az esetben a továbbra is irányadó, rövid távú csökkenő trend értelmében ismét az 1,33-as támasz felé kanyarodhatna az árfolyam.

EURUSD
Kép: Admiral Markets

EURHUF

Eltávolodni látszik a kurzus a 300-as szint közeléből, azonban a rövid távú (narancsságával jelzett), emelkedő trendvonal letörése egyelőre nem történt meg. Amennyiben alatta zárna az árfolyam, a továbbiakban a 200-, illetve az 50-napos mozgóátlagokig folytatódhatna a süllyedés. Felfelé mindemellett továbbra is a lélektani 300-as szint jelenti az első fontos ellenállást.

EURHUF
Kép: Admiral Markets

EURUSD, EURHUF, Ibex35 - technikai elemzés 2013.11.18.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.

Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!