Meredek emelkedésnek indultak a német államkötvény-hozamok ma reggel a hírre, ami szerint elképzelhető egy közös, az Európai Monetáris Unióban résztvevő országok által végrehajtott kötvénykibocsátás. Ezzel egy olyan tabu dőlne le, amelyet még a 2008-as pénzügyi válság, illetve az eurózóna adósságválsága sem tudott legyőzni, s sokak szerint ez az első és az egyik legfontosabb lépés lenne a fiskális unió felé vezető úton.

Merkel meggondolta magát

A Bloomberg tudósítása szerint Angela Merkel német kancellár a videokonferencián jelezte, hogy nyitott lenne a közös kötvénykibocsátás felé, ha ezzel segítenének ellensúlyozni a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásait. Ezzel jelentősen engedett az eddigi német álláspontból, amely eddig a merev elzárkózás volt a 27 tagú Európai Unió költségvetését átalakító kérdésben.

Ezen a megbeszélésen döntöttek az Európai Unióba történő beutazási tilalom elrendeléséről az unió kormányfői. Az EU országainak kormányai az elmúlt napokban hatalmas források mozgósításáról hagtároztak a koronavírus járvány hatásainak tompítása érdekében, ezzel szeretnék ugyanis megelőzni egy masszív csődhullám kialakulását, megőrizni a munkahelyeket, miközben a drákói karanténintézkedések gyakorlatilag lefagyasztották az életet számos tagállamban.

Új eszközöket kell találniuk a döntéshozóknak

Miután az Európai Központi bank (ECB) és általában a nagy jegybakok eléggé ellőtték puskaporukat a 2008-as válság utóhatásainak folyamatos kezelése közben, most a gazdaságpolitikai döntéshozóknak új eszközöket kell találniuk arra, hogy finanszírozható legyen az a drasztikus kiadásnövekedés, amelyet ezek a segélyprogramok okoznak - írja az összefoglaló. Mindezt valahogy ráadásul úgy kéne végrehajtaniuk, hogy ne élesszék újra az utoljára az európai adósságválság idején látott befektetői félelmeket.

Világossá tesszük, hogy komoly, nagyon komoly következményekkel számolunk gazdaságunkra nézve - mondta Merkel kedd esti sajtótájékoztatóján.

Sorra jelentik be a segélycsomagokat az EU-országok

Spanyolország és az Egyesült Királyság is csatlakozott Németországhoz és Franciaországhoz (és számos kisebb tagállamhoz), hatalmas segélycsomagokat jelentettek be a bajba jutott vállalkozások számára. Sőt, a francia pénzügyminiszter elmondása szerint Párizs már felkészült néhány fontos stratégia vállalat államosítására is.

A közös európai kötvénykibocsátás lehetőségét nem meglepő módon a legnehezebb helyzetben lévő ország, Olaszország miniszterelnöke, Guiseppe Monti vetette fel a megbeszélésen. Merkel erre azt válaszolta, hogy örömmel veti fel a javaslatot pénzügyminisztere, az Európa-párti SDP-s Olaf Scholz részére, hogy vitassa meg a többi miniszterrel. Ez további megbeszéléseket jelent a kérdésben, és egyelőre nem jelent egyértelmű elköteleződést.

A hollandok nem lelkesednek a közös kötvényért

A holland pénzügyminiszter, aki eddig szintén nagyon ellenezte a közös európai kötvénykibocsátás tervét, továbbra sem mutatkozott nagyon megengedőnek a kérdésben. Szerinte az EU-nak jelenleg is megvannak a megfelelő eszközei, amelyek be tudják tölteni a közös kötvény funkcióját és nem látott igazán komoly és valódi javaslatot a koronavírus-kötvény kibocsátására.

Conte ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az EU kormányainak minden lehetségest meg kell tenniük a válság leküzdésére, és egy ország sem remélheti, hogy el tud zárkózni a járvány elől. A közös válasz halogatása szerinte halálos és felelőtlen lehet. A járvány egyébként Olaszországgal pont a monetáris unió leggyengébb láncszemét vette célba, hiszen az olasz államadósság a legnagyobb az övezeten belül, miközben az olasz növekedés hosszú évek óta gyatra.

A franciák beálltak az olaszok mögé

Franciaország nem meglepő módon beállt az olasz javaslat mögé, s szerintük az lenne a legjobb megoldás, ha az Európai Beruházási Bank bocsátani ki a kötvényeket az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) garanciavállalása mellett. Az ESM az eurózóna végső menedékként működő alapja.

Conte szerint az EU-nak biztosítania kell, hogy állampolgárai megkapják a szükséges ellátást, s azt is, hogy gazdasági és szociális körülményeik védve legyenek. Szerinte egy közös európai garanciaalap egy megfelelő alternatív forrás lehetne a mentőintézkedések finanszírozására.

Az EU kormányfői azt is megvitatták, hogy használhatná fel az ESM azt a 410 milliárd eurós forrást, amely jelenleg a rendelkezésére áll (az ESM tőkéje ennél jóval kisebb, a több százmilliárd eurót hitelfelvétellel tudná előteremteni). Merkel figyelmeztetett, hogy az alap forrásainak feltétel nélküli igénybevétele elég nehézkes lenne, s Rutte még szkeptikusabb volt a kérdésben. Ugyanakkor állítólag egyikük sem zárkózott el a felvetés elől.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!