Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság cikke A londoni AQ Research, egy független elemzőcég harmadízben adta ki Austria and Central Europe Yearbook című kiadványát. A 2008-as évkönyv a brókercégek és elemzők ajánlásait veti össze az összes elemző ajánlásaiból számított átlaggal, valamint a valós, ezek alapján elérhető hozammal. A hozamszámításnál az elemzés élettartamával, vagyis időbeli kiterjedésével is számolnak. Az ily módon kapott úgynevezett RQ-eredmény alapján brókercégszinten az Erste lett az első, immár másodszor. Az elemzői ajánlások hatékonyságát mutató legmagasabb pontszámot jelentősen növelték Miró Józsefnek a Pannonplastról (PannErgyről) és Danubiusról készített munkái. Az Erste májusi "erős vétel"-ajánlása a Pannonplastra különösen sok nyereséget hozott - áll a könyvben -, ezután néhány héttel a részvény meredek emelkedésbe kezdett és 125 százalékos nyereséget hozott az év végéig. A Danubius lényegében egész évben vételen volt az Ersténél, egyrészt mert a fő tulajdonos 2006-ban tett ajánlata arra engedett következtetni, hogy átalakulás készül a cégnél, másrészt pedig az alsó hangon is részvényenként 12-13 ezer forintot érő ingatlanállomány miatt. A második legjobb cég a Buda-Cash lett, elemzői a Rába, a Mol és az FHB részvényéről adták ki a piacon a legjövedelmezőbb analíziseket. Török Bálint még 2007 elején erős vételre tette a Molt (ezt a fajta ajánlást, hasonlóan az "eladás"-hoz, 1,25-szörös szorzóval veszi figyelembe az AQ), majd márciusban vételre, június végén, a felvásárlási csata tetőpontján viszont tartásra módosította. Ezekkel a tanácsokkal 12 elemző közül lett a legjobb. A Buda-Cash pontszámát növelték Török Rába-ajánlásai, a 2007 elején még vételi minősítés a meredek emelkedés láttán év közepén tartása módosult. Réczey Zoltán ugyancsak a Buda-Cashtől 2000 forint fölötti árfolyam mellett adott ki "csökkentés" ajánlást az FHB-ra, amivel az FHB-elemzők közül a legeredményesebb lett. A brókercégek közül a Citigroup lett a harmadik, őt követte a UBS és a Raiffeisen. Az elemzői hatékonysági rangsort viszont éppen a Raiffeisen elemzője, Herczenik Ákos vezeti, aki amellett hogy a legjobb ajánlásokat sikerült megfogalmaznia a Richterre, kiváló kereskedési tanácsokat adott a Mollal kapcsolatban is. Februárban vételre javasolta őket, amit a júniusi csúcson egy tartás követett. Ezután szeptemberben eladásra minősítette az olajpapírt, ami ugyancsak jövedelmezőnek bizonyult. Az elemzők közül második Fazakas Péter a Buda-Cashtől, harmadik Andrzej Kasperek (UBS), negyedik Blahó Levente (Raiffeisen). Nehéz dolguk volt tavaly az elemzőknek a Magyar Telekommal, miután a részvény alaposan alulteljesítette a szektorindexet. Itt igazából a csökkentési ajánlásokkal lehetett eredményt elérni, amiben az HSBC és a Goldman Sachs jeleskedett. Az AQ összességében megállapítja, hogy a magyar piac az elemzések és a befektetők kiszolgálása szempontjából belépett a fejlett piac kategóriába, miután az értékelhető brókercégek száma 6-ról 10-re nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!