Megvan a devizahiteles rekord - kiderült, ki veszti a legtöbbet

Az osztrák Erste Bank mai bejelentése szerint a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos veszteségei idén elérhetik a 300 millió eurót is, ezzel ő eddig a rekorder.
Napi.hu, 2014. július 10. csütörtök, 13:15
Fotó: Reuters

Az Erste Bank veszteségei akár a 300 millió eurót is elérhetik a devizahiteleseknek visszafizetendő összegek miatt, amelyek a hitelek folyósításakor és törlesztésekor alkalmazott árfolyamrésből és az egyoldalú kamatemelésekből adódik össze - nyilatkozta a bank szóvivője a Reuters tudósítása szerint. Ez 310 forintos euró árfolyammal számolva 93 milliárd forintot jelent.

Ezzel az eddig a devizahiteles törvény nyomán bejelentett banki veszteségek tekintetében egyértelműen az Erste a rekorder. A K&H Bank 49, a Raiffeisen Bank legfeljebb 50 milliárd, az OTP Bank 27 milliárd forintnyi, az új törvénnyel kapcsolatos várható veszteségről tett eddig bejelentést.

A Reuters szerint az Unicredit még nem jelentette be, mekkora költséggel számolnak a törvénnyel kapcsolatban, azonban a hírügynökség szerint közölték, hogy minden körülmények között nyereséges működésre számítanak az idén Magyarországon.

Az Erste részvényei ma csaknem 5,5 százalékkal esnek a Bécsi Értéktőzsdén.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rw, 2014.07.14 12:05

@zappara: A cikk június 3-i. A Kúria döntése június 16-án született meg. Ha kicsit tanulmányoznád, rájönnél hogy őket is érinti.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ingyen, 2014.07.14 10:55

akinek esze van, az menekíti a pénzét a forintból és Magyarországról.
most még csak a vihar előtti szélcsend van.

egyértelműek a politikai célok: a bankrendszer államosítása és a forint gyengítése.

el kell azon gondolkodni, hogy ha 3% az inflációs cél, és 2% körülre vágják az alapkamatot, akkor minek forintban tartani a pénzt?

pláne úgy, hogy a magántulajdon biztonsága már rég oda.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

666ORDOG666, 2014.07.14 10:47

@zappara: A forinthitelesek is fognak visszakapni rendesen.
A fogalmat a fő próféta önjelölt zseniknek nehéz elmagyarázni az " elmúttnyócévben " nem találkoztatok hasonló fogalommal.
Megszorítás, bugyros csomag = a mán döfi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2014.07.14 10:40

Na de a forinthiteleseket ki menti meg?


http://privatbankar.hu/penzugyek/na-de-a-forinthiteleseket-ki-menti-meg-269414
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2014.07.14 10:32

@666ORDOG666: nem biztos, hogy nekem kell felébredni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html