A Mol 250 forinttal, 1,07 százalékkal 23 600 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban, ez egyben a papír idei legmagasabb záróára.

Az OTP-részvények ára 134 forinttal, 1,37 százalékkal 9949 forintra nőtt, ami szintén az idei maximum záróár, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 464 forintra csökkent, forgalma 294,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,30 százalékkal 6550 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. (Ilyen se volt még soha Budapesten - erre sokan büszkék lesznek.)

Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 csatornán elmondta: a Mol és az OTP jó teljesítménye mutatkozik meg árfolyamaik emelkedésében.

Felidézte, a Mol múlt pénteken közölt második negyedéves eredménye jobb lett a vártnál, a társaság a fél év teljesítménye alapján felfelé módosította idei eredményvárakozását.

Az OTP második negyedéves gyorsjelentését pénteken közlik, kedvező adatok esetén a bankpapír árfolyama átlépheti a 10 ezer forintos lélektani határ, de az sem kizárt, hogy ez már előbb megtörténik - tette hozzá a szakértő.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!