Hetek óta tart a tőkekiáramlás a feltörekvő piaci és európai részvényalapokból, a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felmérésének eredményei szerint a befektetők az amerikai részvénypiacra csoportosíthatták át pénzüket. A 184, összesen 541 milliárd dollár befektetéséért felelős portfóliómenedzser megkérdezésével készített felmérésben 15 hónap óta első ízben fordult elő, hogy a többség felülsúlyozza az amerikai részvényeket.

Ennek oka, hogy a megkérdezettek kétharmada szerint az amerikai cégek profitkilátásai jelenleg a legkedvezőbbek, ez 17 éves csúcsot jelent. Az amerikai részvényekbe áramló tőke forrása az eurózóna és a feltörekvő piacok lehettek. Bár még mindig a válaszadók nettó 20 százaléka felülsúlyozza az európai részvényeket is, de ez 13 százalékponttal alacsonyabb érték a májusinál és a legalacsonyabb szintet jelenti a brexit-szavazást közvetlenül követő időszak óta.

A feltörekvő piaci részvényeket nettó 22 százalék súlyozza felül, ami ugyan az előző hónaphoz képest csak 5 százalékpontos visszaesés, azonban az áprilisi 43 százalékos csúcshoz képest már masszív visszaesést jelent.

Vannak hátrányok

A befektetők már ötödik hónapja gondolják azt, hogy a leginkább túlzsúfolt pozíció a piacon (tehát ahol a legtöbben vesznek fel ugyanolyan irányú pozíciót nagy tőkével) a FAANG és a BAAT részvények vásárlása (FAANG-Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google és Baidu, Alibaba Tencent).

Az amerikai részvénypiaccal kapcsolatos optimizmust tükrözi az S&P 500-as részvényindexszel kapcsolatos várakozás is, a szereplők most úgy vélik, az index a jelenlegi szintről még 9 százalékot emelkedhet csúcsáig, amit 3040 pontra saccolnak. Az előrejelzések átlaga alapján egyébként a befektetők 2020 első felére teszik a következő amerikai recesszió beköszöntét.

Több dologtól fél a piac

Bár a múlt hónapban a Fed és az ECB esetleges monetáris politikai ballépését tartották a leginkább fenyegető tail risknek az alapkezelők (olyan esemény kockázata, amelynek bekövetkezési valószínűsége viszonylag alacsony, ugyanakkor átfogó negatív piaci hatásokkal járhat), azonban júniusban ismét a globális kereskedelmi háború veszélye vette át az első helyet. Így a felmérésben ez utóbbi vált 2018 domináns kockázatává a befektetők szemében.

Eközben a megkérdezettek mindössze nettó egy százaléka gondolja úgy, hogy a globális gazdaság erősödni fog a következő 12 hónap során. Ez nagyon alacsony érték, utoljára 2016 februárjában voltak ennyire pesszimisták a felmérésben, akkor az S&P 500-as index 1870 pontnál lokális mélypontot állított be - emlékeztetnek a BofA Merrill Lynch elemzői.

A fotó forrása: Pexels.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!