Megvannak az E-Star új tulajdonosai

A E-Star zártkörű tőkeemelésének lezárultával a részvényeket lejegyző befektetők egy része is ismertté vált, míg a magánnyugdíjpénztári vagyonátadás részeként az államhoz is került egy kisebb pakett.
Józsa Bernát, 2011. június 16. csütörtök, 09:22
Fotó:

Az E-Star tőkeemelésének eredményeképpen újabb nemzetközi pénzügyi befektetők kerültek az E-Star tulajdonosai közé, így immár a társaság részvényeinek 10 százaléka található küföldi intézményi szereplők tulajdonában - jelentette be a társaság a BÉT honlapján.

Az E-Starban már tulajdonos Utilico Emerging Markets Limited a tőkeemelés során tovább növelte részesedését a társaságban.

Új tulajdonosként megjelent az Impax Asset Management Ltd is. A közlemény szerint a környezetgazdálkodási ágazat egyik - az alternatív energiára, víz- és hulladékgazdálkodásra
specializálódott - vezető befektetője 1 százalék feletti tulajdonrészt szerzett.

Az igazgatóság által az újonnan kibocsátásra kerülő törzsrészvények átvételére kijelölt Wood & Company Financial Services, a.s, S.A. Oddzia³ w Polsce a jegyzési maximumot elérő 240 000 darab, 10 000 forint kibocsátási árú papír 2,4 milliárd forintos ellenértékét megfizette a társaságnak.

Ezt követően az E-Star kezdeményezi a tőkeemelés cégbíróságon történő átvezetését, majd az újonnan kibocsátott részvények megkeletkeztetését - írja a közlemény.

Egy külön közlemény tanúsága szerint a nyugdíjpénztári eszközátadás során az ING részesedése 1 százalék alá csökkent, míg a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2,85 százalékos befolyást szerzett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK