Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.


A vezető nyugat-európai részvényindexek közül a német DAX 0,7, a francia CAC-40 0,9, az angol FTSE-100 0,3 százalékos mínuszban áll. Délután három órakor eurozónás pénzügyminiszteri találkozó lesz Brüsszelben, mely eredményei éreztethetik a hatásukat a piacokon. Fél órával később az április New York-i Fed index is iránymutatással szolgálhat Amerikából.

A vállalati hírek közül kiemelhető, hogy több mint 8 százalékkal megemelné a Daimler és a Rolls-Royce a dízelmotorok gyártásával foglalkozó német Tognumra adott ajánlatát, amellyel 3,4 milliárd euróra értékelik a céget. Az első ajánlati árat ugyanis nem fogadták túl nagy lelkesedéssel a részvényesek.

További érdekes vállalati hír a tőzsdefúziók kapcsán, hogy a New York Stock Exchange mellett a kanadai értéktőzsdéért vívott harc is kiéleződhet, miután a kanadai bankok és nyugdíjpénztárak egy közös ajánlattal szeretnék kiütni a London Stock Exchange TMX-re tett 3 milliárd dolláros ajánlatát. Az amerikai ellenajánlathoz hasonlóan itt is megjelent a nemzeti önérdek.

Továbbá érdekes fejlemény, hogy az elemzők két éve nem látott mértékben csökkentették az európai eredményvárakozásaikat, miután az európai és amerikai részvények közti marzs soha sem volt ekkora a 2009-es pozitív tőkepiaci fordulatot követően. A bankszektor képviselőinek van ma a legrosszabb napjuk, így a Societe Generale 2,1, a BNP Paribas 2 százalékot veszített az értékéből Franciaországban, míg a németeknél a Deutsche Bank 2,2, a Commerzbank 3,7 százalékos csökkenést mutat.

A Stoxx szektorindexei közül a bank és az autó kullog a sor végén, míg az elmúlt kereskedési napok sorozatos alulteljesítését követően fellélegzett az alapanyagszektor. Ez utóbbi szektornál több jó hír is érkezett. Például a Citigroup eladásról tartása minősítette fel az Antofagastát, mely jelenleg 0,5 százalékos emelkedésben áll. A Kazakhmys pedig annak is köszönheti mai 0,7 százalékos erősödését, hogy a társaság a hongkongi tőzsdére is be szeretné vezetni a bányatársaság részvényeit.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!