A nyitás után még úgy tűnt, akár újabb rekordokat állíthatnak föl az irányadó tőzsdeindexek, végül azonban a Dow Jones ipari átlagmutatója fél százalékkal, az S&P 500 index közel 1, a Nasdaq pedig több mint 1 százalékkal gyengült. A Dow nap közben 15 542 ponton is járt, mélypontja pedig 15 266 pont volt, vagyis 276 pontot liftezett a mutató - ilyen mértékű hullámzásra legutóbb tavaly novemberben volt példa.

Az arany irányadó jegyzése ismét közel 1 százalékkal 1366 dollárig hanyatlott, a WTI nyersolaj pedig több mint 2 százalékkal, közel 2 dollárral 95 dollár alá ereszkedett.

A nap folyamán publikált lakáspiaci adat nagyjából a várakozásoknak megfelelően alakult, azonban később, a Fed-elnök kongresszusi meghallgatásán elhangzottak már egyértelműen bátorítólag hatottak a befektetőkre. Ben Bernanke ugyanis a laza monetáris környezet fönntartása mellett érvelt, a fokozatos szigorítást távlatibb lehetőségként vázolta. Ezzel némileg ellentmondóan, a zárás előtt két órával publikált jelentés szerint már a legutóbbi, hó eleji monetáris ülésen több tag fölvetette, hogy akár a következő, júniusi ülésen szóba kerülhet az eszközvásárlási program lassítása.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!