Lukasz Papadémosz volt görög kormányfő szerencsétlenül félreértett és későbbi finomítása dacára is pusztító kijelentésére, miszerint lehetséges a görög euró kilépés alaposan ráhozta a frászt a piacokra. Az euró rapid értékvesztése mellett kontinens szerte fokozódó eladói nyomás alól a BUX sem tudta kivonni magát.

A blue chipek közül a nemzetközi hangulatra és a forint gyengülésére eleve legérzékenyebb OTP papírjai vezették az esést, a bankpapír 4,55 százalékkal 3374 forintra gyengült.

Ugyan a Mol egy ideig még aránylag tudta tartani magát, a kereskedés utolsó órájában leöntötték, így a zárás kisebb felrántásával együtt is csaknem 4,3 százalékos mínusszal 15 520 forinton végzett.

Aránylag visszafogottabb eséssel vészelte át a napot a Telekom és a Richter. A távközlési cég papírjai 1,4 százalékkal 423 forintra rontottak, így nem tudtak elszakadni a historikus mélységből. A nagyobbik gyógyszergyártó jegyzése 1,2 százalékkal lejjebb kerülve 36 000 forinton állapodott meg. Szektortársa, az Egis kicsit már jobban teljesített, a zárás felkötése folytán fél százalékos mínusszal 13 975 forinton búcsúzott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!