Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A tegnapi zárás kísértetiesen megközelítette az október 27-i pánikban elért szintet ha a BUX indexet nézzük. Csinált már ilyet válsághelyzetben a mutató, 1998-ban a szeptember 22-i mélypontot követően október 8-án látogatta meg az index újra a 3800 pont körüli minimumszint körüli tartományokat, s onnan gyönyörű duplaaljat rajzolva indult meg az árfolyamok ismételt felépülése.
Ábra: Lovas András

A mostani második mélypont ehhez képest (mármint az első mélyponthoz hasonlítva) egy hét késéssel érkezett, de hát ez nem nagy lemaradás, hiszen az összeomlást megelőző agónia is hosszabb volt. Persze semmi nem garantálja, hogy ezúttal is ugyanaz történik majd, mint 10 évvel ezelőtt, azért kellemes időtöltés lehet a grafikonokat böngészni, hiszen a fundamentális elemzések legfeljebb papírrepülő hajtogatására voltak alkalmasak az elmúlt hetekben.
Ábra: Lovas András

Bíztató jel lehet, hogy ma reggel jó hírt nem olvastam, s régi mondás szerint a hírek mindig a csúcson a legjobbak, s a mélyponton a legrosszabbak. Persze könnyen elképzelhető forgatókönyv az is, hogy a mélypont újabb tesztelése után egyszerűen lefordul az index, s hív újra a mélység. Meg lehet tenni a téteket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!