A Dow Jones blue chip index 1,4, az S&P 500 1,6 százalékos, a Nasdaq pedig 2,2 százalékos veszteséget jelez fél órával a tőzsdenyitás után. Az irányadó indexek nagyarányú csökkenésének hátterében továbbra is a görögországi fejlemények állnak, hiszen a kormánynak az IMF és az eurózóna döntéshozóival történt megállapodása ellenére az ország helyzete koránt sem látszik rendezettnek. Az országos sztrájkot kezdeményező közalkalmazottak ellenzik a nemzetközi nyomásra tervezett megszorító intézkedéseket, a piacok pedig azt latolgatják, társadalmi támogatottság nélkül a kormányzat képes lesz-e megfelelni a Valutaalap által támasztott követelményeknek. A Merck és a Pfizer részvényei elszakadtak a gyógyszeripari szektortól, a cégek vártnál kedvezőbb első negyedéves gyorsjelentései ugyanis meghozták a befektetők vételi kedvét, szemben a továbbra is csökkenő iparági trenddel. A MasterCard a piaci várakozásoknál kedvezőbb, részvényenként 3,46 dolláros eredményről számolt be az első negyedévben, miközben bevételei 13 százalékkal nőttek. A társaság részvényei emelkednek a New York-i tőzsdén, szemben a bankszektor egészével, ahol áltag 1,5 százalékos csökkenést regisztráltak.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!