Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,47 százalékos csökkenéssel, 32 061,33 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 18,1 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest - írta az MTI.

A BÉT-en napok óta rossz a hangulat, ez alól a keddi kereskedés sem volt kivétel. A nyugat-európai piacokon ugyanakkor nem tapasztalható rossz hangulat, a DAX index 2 százalék feletti pluszban van - mondta Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzője az M1-en.

Aeddi esést az elemző szerint leginkább a Mol mélyrepülése táplálta. Az olajpapír hajnalban publikált jelentése szerint a negyedik negyedévben 139,6 milliárd forint EBITDA-t ért el, ami az egy évvel korábbinál 7, az elemzői várakozásnál pedig közel 8 százalékkal alacsonyabb. A Mol árfolyama 4,27 százalékkal csökkent, és a húszezer forintos lélektani szint is elesett. Az OTP ára is több mint 3 százalékkal esett, amely az elemző szerint eléggé túlárazott volt.

Kitért arra is, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban jelentős emelkedés volt a magyar piacon, így nem csoda, hogy elindult a korrekció. Bár ennek mértéke elég jelentős volt az elmúlt napokban, nincs ok pánikra. Most arra érdemes figyelni, mikor ér véget az esés, nem gondolják ugyanis, hogy a mostani mélyrepülés egy trendforduló kezdete - mondta a szakértő.

A Mol ára 890 forinttal, 4,27 százalékkal, 19 950 forintra csökkent, 4,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 3,32 százalékkal, 8450 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,01 százalékkal, 490 forintra gyengült, forgalma 891,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 18 forinttal, 0,28 százalékkal, 6452 forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot ért el.

Emelkedéssel zárt Nyugat-Európa

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden több kedvező vállalati gyorsjelentésnek köszönhetően, miközben a befektetők már Donald Trump amerikai elnök keddi kongresszusi beszédét várják annak reményében, hogy részletek is kiderülnek a megígért adóreformokról és gazdaságélénkítő intézkedésekről.

A frankfurti DAX-index 0,08 százalékkal, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,14 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,34 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,21 százalékkal, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,28 százalékkal nőtt.

A GKN és a Meggitt brit gépipari vállalatok árfolyama kilőtt a vártnál jobb eredményeknek köszönhetően. A GKN 4,93 százalékos, a Meggitt pedig 13 százalékos pluszban zárta a napot a londoni értéktőzsdén.

A New York-i részvénypiacok mindhárom fő mutatója veszteségben állt a nyugat-európai tőzsdék zárásakor: a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,02 százalékos, az S&P 500-as 0,13 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,31 százalékos mínuszt mutatott.

A nemzetközi devizapiacon egy euróért 1,0620 dollárt adtak kora este, 0,32 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,12 százalékkal 1257,35 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökkent.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj májusi szállításra hordónként (159 liter) 55,79 dollárba került, 62 centtel, 1,12 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára áprilisi szállításra hordónként 73 centtel, 1,35 százalékkal 52,32 dollárra csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!