Mélyrepülésben a forint

A forint gyengülése mögött elemzők szerint regionális hatások, mások szerint leminősítési találgatások állnak.
Molnár Csaba, 2005. május 18. szerda, 07:49
Fotó:

A magyar deviza jelentősen gyengült, tegnap 253,20 forinton zárt az eurókurzus, amely nap közben 253,38 forinton is járt. A záróértéket tekintve csaknem egyéves mélypont közelében járt a forint, tavaly júniusban 253,35 forintos eurót regisztráltak. A piacon elterjedtek olyan hírek, hogy két nagy hitelminősítő - a Standard & Poor’s és a Fitch - is rontani tervezi a magyar besorolást. Ezeket a híreket Pichler Ferenc, a pénzügyi tárca szóvivője a Reutersnak cáfolta, illetve azt közölte, hogy nincs tudomásuk ilyen szándékról. Az elemzők is hasonlóan vélekedtek, Jobbágy Sándor, a Budapest Economics szakértője szerint a magyar államháztartást mindig lehet kritizálni, de az elmúlt időszakban nem történt olyan esemény, illetve nem látott napvilágot olyan hír, ami erre utalna - a Fitch a többi nagy minősítőnél amúgy is alacsonyabb értékelést tart érvényben.

A forint gyengülésének inkább regionális okai voltak, illetve a dollár erősödése is sokat számít - vélekedik Lányi Bence, a Raiffeisen Értékpapír elemzője. A lengyel ipari termelés lassult, ami növelheti a varsói kamatcsökkentés esélyeit, az ennek nyomán gyengülő zloty magával húzhatja a forintot. Az amerikai infláció növekedésével nő a nagyobb kamatemelés esélye, aminek nyomán a dollár erősödésével csökken a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság, ez ugyancsak a feltörekvő devizáktól való szabadulást gyorsíthatja. A forint és a zloty esetében hasonló irányba hathat a francia, a holland és a csaknem biztosan elutasító kimenetelű brit népszavazás az uniós alkotmányról.

A piaci árazások a kamatcsökkentési várakozások elillanását mutatják, három hónapra 0-25 bázispontos csökkentést áraznak. A magyar maginfláció csökkenése mindenesetre a 25 bázispontos csökkentést valószínűsíti, amennyiben a dollár nem erősödik jelentősen tovább és nem lát napvilágot negatív tartalmú hír.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK