A Dow Jones ipari átlagmutatója több mint 100 pontot veszített, és az S&P 500 indexszel együtt egyaránt közel 1,3 százalékos gyengüléssel zárt, a Nasdaq pedig 0,7 százalékkal került pénteki záróértéke alá.

A folytatódó európai szuverén krízis mellett más hírek is foglalkoztatták a befektetőket. A kínai elnök, Hu Csintao bejelentette, tovább dolgoznak az árfolyamrendszer megreformálásán. Délután pedig az egyesült államokbeli használtlakás-statisztika javította a hangulatot, mivel a várakozásokat felúlmúló élénkülést mutatott.

A befektetők a jelek szerint immár az amerikai bankokat is féltik az európai adósságválság terjedésének hatásaitól. Az S&P 500 kosarában a pénzintézeti részvények voltak a leggyengébben teljesítő szektor a hét első napján.

A bizonytalanság hatására a dollár ismét 1,24 alá erősödött az euróval szemben, a Libor pedig legutóbb tavaly nyáron tapasztalt szintekre, 0,51 százalék közelébe emelkedett.

A technológiai szektor viszont inkább erősödött; a Yahoo pedig bejelentette, a Nokiával közösen fejleszt mobiltelefonok részére email, chat és navigációs alkalmazásokat.

Az egyes társaságok között kiemelendő a szektorával szemben drágulni tudó Citigroup, amely a Goldman Sachs felminősítése után lett vonzóbb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!