Menekülés indult Európából

A befektetők megijedtek az olasz választások eredményétől. Annyi pénzt vontak ki az Európában befektető alapokból, amire utoljára a brexitet követően volt példa.
Lovas-Romváry András, 2018. május 25. péntek, 15:37
Fotó: Pixabay

A befektetők a múlt héten 2,6 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki az Európában befektető részvényalapokból, de a kötvényalapokat sem kímélték, ezekből 1,8 milliárd dollárnyi tőke távozott - írja az alapok tőkeáramlását vizsgáló EPFR adataira hivatkozva a Financial Times.

Az összesítve 4,4 milliárd dollárnyi kiáramlás a legnagyobb ilyen irányú mozgás ezeknél az alapoknál a brexitről szóló népszavazást követő hét óta, akkor 6,6 milliárd dollár távozott ezekből a konstrukciókból.

Eközben a jelek szerint az EU harmadik legnagyobb gazdaságával rendelkező Olaszország új kormánya elállni látszik eredeti tervétől, amelyben az eurózóna esetleges elhagyása is szerepelt. Azonban Giuseppe Conte, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga miniszterelnök-jelöltjének ígérete szerint új kormánya a változás kormánya lesz, s ez komoly változásokat hozhat az olasz fiskális politikában is.

Úgy látjuk, nagyon sok volt a vételi pozíció az európai piacokon. A befektetők egy része most feladta ezeket, látván azokat a híreket, amelyek az új koalíció különösen extrém ígéreteiről szóltak - kommentálta a fejleményeket a lapnak Nigel Jenkins, a Payden & Rygel nevű vagyonkezelő cég szakértője.

Az európai vezető részvényeket tömörítő Stoxx600-as index 1,3 százalékot csökkent az elmúlt 5 kereskedési nap során, eközben az FTSE MIB Index (az olasz részvényeket követő mutató) 4,4 százalékot esett, a 10 éves olasz állampapírok hozama pedig 2,1 százalékról 2,4 százalékra kúszott fel.

A befektetők rekordösszegű, 387 millió dollárnyi tőkét vontak ki a múlt héten az olasz részvényekbe befektető alapokból, az olasz kötvényalapokból 21 millió dollárt.

Olaszország most ez európai piacokat fenyegető kockázatok epicentrumát jelenti, nagy mérete, a populista politika és a hatalmas adósságállománya miatt. Komoly problémák lehetnek vele 2019-ben, amikor a vita fellángol az új költségvetés körül, s ekkorra már az Európai Központi Bank (ECB) védőhálója sem lesz annyira erős, mint eddig - írták a Bank of America Merrill Lynch szakértői friss elemzésükben.

A politikai fejlemények miatt meglehetősen felforrósodott a hangulat az ország részvénypiacán is. A befektetők elsősorban a banki részvényeket adták el, s helyette exportorientált társaságok papírjait kezdték el vásárolni. De komolyan megélénkült az ország államkötvényeinek forgalma is.

Idén az európai részvényekbe befektető alapokból eddig összesen 8,9 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki, a kötvényalapokból 3,3 milliárd dollárt. Az olasz kötvényalapok év eleje óta 236 millió dollárnyi kiáramlást regisztráltak, az elmúlt egy évben az Olaszországra koncentráló részvényalapokból 1,5 milliárd dollárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2018.05.27 18:42

@antitroll:
"Az MNB feladata az árfolyam és a pénz stabilitásának védelme (mint minden jegybanknak)."
Eddig egyetértünk.

"Az államadósságkezelő feladata az állam működéséhez szükséges források előteremtése és ami a nevében van."
Ebben is.

"Tehát ha az MNB feladatának megfelelően jár el, elkezdi a forint túlzott elértéktelenedését piaci beavatkozással enyhíteni."
Jelen esetben kb 3%-os elmodulásról beszélhetünk. Meglepődnék, ha ez túlzott mértékűnek tekinthető. 10% felett lehetne túlzott mértékűnek tekinteni.

" Tehát ugyanott fogunk tartani ahol korábban!"
Na itt már marhára mellémentél, mert míg HUF alapon vagyunk eladósodva az adósság megmarad mittomén most kb 27000mrd HUF-on, addig egy 10%-os elmozdulás után már 2 nappal kb 30000mrd HUF, és ez egyre nő. A visszacsatolása pedig pozitív: Lépnek a hitelminősítők, ennek hatására pedig a piaci szereplők, akik amúgy is a megugró államadósság miatt.

Ha pedig devizahitelt kell felvenni, akkor azt már a gyenge árfolyamon veszi fel az AKK, és nem a korábbi erősebb árfolyamon. Ezért nem mindegy, hogy devizaadósságón ülsz amikor kitör a pánik, vagy a pánik hatásait csillapítod vele utólag.

"Hidd el nekem, már középtávon is vesztünk rajta!"
Pesze hogy vesztünk rajta, egy válsághelyzeten a szereplők többsége veszít. Csak kurvára nem mindegy hogy a gazdaság visszaesik 9%-ot, vagy csak 1-2%-ot. Lásd 2008.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.05.27 18:26

@zana: szerintem ebben a topicban neked semmit keresnivalód az eszeddel. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.05.27 15:30

@zana:
"Mert ugyebár "magyargyűlölő" vagyok"

El kell ismernem néha igazat írsz...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.05.27 11:29

@terabit:
"Nem mindegy hogy egyik héten forintban még 25.000mrd tartozás van a következő hétre pedig 35-35.000mrd!"
Most a forint befektetők szívnak, az ország naív népe.
Nekem minden megtakarításom külföldi devizában van. Mert ugyebár "magyargyűlölő" vagyok
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2018.05.27 09:21

@terabit:
Ha ez ilyen egyszerű lenne!
Az MNB feladata az árfolyam és a pénz stabilitásának védelme (mint minden jegybanknak).
Az államadósságkezelő feladata az állam működéséhez szükséges források előteremtése és ami a nevében van.
Tehát ha az MNB feladatának megfelelően jár el, elkezdi a forint túlzott elértéktelenedését piaci beavatkozással enyhíteni. Az interveniálás pénzbe kerül.
Az államadósság kezelője egyéb forrás híján devizában bocsát ki államadósságot. Magyarország nem tudja magát finanszírozni! A "forint alapon adósodunk el", amiről korábban írtam csak elkendőzése a valóságnak. Tehát ugyanott fogunk tartani ahol korábban! Ja és gyenge forintnál szélsőséges kilengéseknél (határozatolan árfolyamvédelem) a külföldi államadósság vásárlónak kamatprémiumot kell fizetni, ha a pénzét akarjuk.
Szóval ez egy bonyolult és hosszabb folyamat. Amit Te láttatsz, vagy látsz, az csak egy impresszió a folyamatból! Hidd el nekem, már középtávon is vesztünk rajta!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html