Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jó néhányan a világ legismertebb hedge fund menedzserei közül alaposan lecsökkentették portfólióik kitettségét az amerikai részvénypiac irányában, miközben estek az árfolyamok - írja a Bloomberg. Stan Druckenmiller, a 2010-ben nyugdíjba vonult, egykor Soros Györgynek dolgozó milliárdos hedge fund vezér közlése szerint amerikai részvényekben lévő vagyona 41 százalékkal, 868 millió dollárra csökkent a negyedév során. A korábbi hedge fund vezér, aki alapjával 1986-tól 2010-ig évi 30 százalékos hozamot biztosított befektetőinek egy konferencián úgy nyilatkozott, negatívan ítéli meg az amerikai részvénypiac kilátásait. Úgy látom magamon pesszimista lettem, s nem látom, mitől lennék optimista - fogalmazott.

A David Tepper által vezetett Appaloosa Management eközben 30 százalékkal, 2,82 milliárd dollárra csökkentett amerikai részvényekben lévő vagyonát. Tepper még szeptemberben nyilatkozott úgy, hogy szerinte nem túl kedvezőek a piac kilátásai, úgy véli, a befektetők elvárásai az amerikai cégek profitjával kapcsolatban irreálisan magasak. Ennek megfelelően a részvények árazása is irreálisan magas - tette hozzá.

A Louis Bacon nevével fémjelzett Moore Capital Management 39 százalékkal vágta vissza amerikai részvénykitettségét az elmúlt negyedévben, így az 1,65 milliárd dollárra csökkent.

Újabb figyelmeztetés

Eközben Doug Ramsey, a Leuthold Weeden Capital Management LLC befektetési igazgatója, aki az augusztusi esést időben előrejelezte újabb figyelmeztetést adott ki. Szerinte a részvénypiac helyzete jelenleg rosszabb, mint augusztusban, az esést megelőzően volt, mivel azóta a vállalati fundamentumok romlottak, s így érthetően ugyanazok a részvényárfolyamok még magasabb árazást takarnak.

A Bloomberg szerint Ramsey még a nyár végi esés megindulása előtt szólt, hogy a következő nagy mozgás lefelé várható a piacon. Ramseyre azért is érdemes lehet figyelni, mivel nem egy olyan szakértőről van szó, aki folyamatosan pesszimista jóslatokkal bombázza a közvéleményt; 2011-ben például időben jelezte előre a  széleskörű részvénypiaci áremelkedést, most azonban úgy gondolja, a májusi csúcshoz képest elképzelhető egy éven belül egy 20-25 százalékkal alacsonyabb S&P-500-as index is.

Szerinte aggodalomra ad okot, hogy az amerikai cégek annak ellenére nem tudták a negyedév során növelni a profitjukat, hogy a munkanélküliség sokéves mélypontra süllyedt. A részvénypiaci korrekció ezen nem sokat változtatott - mondta a Bloombergnek adott telefonos interjújában. A piac mélyén jelentkező repedések ugyanazok, mint előtte, s ez még vagy jó hat hónapig így is lesz - tette hozzá.

Ramsey, aki egészen 2014 végéig hitt abban, hogy marad a bikapiac az amerikai tőzsdéken, most úgy gondolja, nagy az esélye, hogy az idén tavasszal láttuk a piac csúcsát, s most egy ciklikus medvepiac vette kezdetét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!