Menetrendszerűen beszakadt a Telekom

Az első osztalékmentes napon a vártnak megfelelően rögtön le is adta 50 forintos részvényesi kifizetését a Magyar Telekom. A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe ennek ellenére pluszban kezdett, az OTP és a két gyógyszergyártó tartják fenn az érdeklődést.
Beke Károly, 2013. május 7. kedd, 09:47
Fotó: Napi.hu

A keddi nyitás után nem sokkal 18 415 ponton állt a BUX index, ez 0,2 százalékkal volt magasabb a hétfői záróértéknél. A forgalom a szokásosnál magasabb volt a nyitás után, az osztalék kiárazódása miatt a Magyar Telekom vezet 400 millió forint feletti üzletkötéssel.

A vezető részvények felemás hangulatban kezdték a napot, az OTP például 0,1 százalékkal 4800 forintig kapaszkodott fel, a Mol viszont 16 280 forinton stagnált. A Magyar Telekom 356 forintos árfolyama 47 forinttal, 11,7 százalékkal alacsonyabb a hétfőinél, vagyis szűk egy óra alatt szinte a teljes 50 forintos osztalék kiárazódott a távközlési papírból. A gyógyszergyártók közül a Richter 0,2 százalékkal 34 250 forintig erősödött, míg az Egis 18 250 forintos árfolyama 0,7 százalékkal volt magasabb a hétfőinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK