Csütörtökön alapvetően két tényező is felfelé mozdította a forintot: egyrészről az Európai Bizottság javaslatát elfogadta az Európai Tanács a magyar uniós forrásokkal kapcsolatban, így két hónap után megszűnhet az EU-támogatások teljes felfüggesztése. A másik ok pedig a vártnál ugyan magasabb, de hét hónapja a legalacsonyabb amerikai inflációs adat. Utóbbi kifogta a dollár vitorlájából a szelet, így elkezdhettek erősödni a feltörekvő piaci valuták, amelyekből menekült a tőke az elmúlt hetekben.

A forint így a csütörtöki mélypont óta már 2,5 százalék felett erősödött, az árfolyam 425,65-ig zárkózott az euró váltásánál a Stooq.com adatai szerint. Ezzel már a hétközi veszteség nagy részét visszanyerte a magyar fizetőeszköz.

Az euró maga gyengén teljesít a dollárhoz képest: 0,15 százalékkal gyengült péntek 9:30-ig, ami árnyalja a forint szárnyalását.

De a magyar pénz így is sokat nyert a dollárhoz képest: 0,7 százalékos erősödéssel már közel 3 forintot hozva, 436,06 a váltás. Annak fényében látványos az elmozdulás, hogy csütörtökön 450,1 is volt az árfolyam egy történelmi mélyponttal.

A svájci frank bár kedvelt menedék valuta, most szintén gyengülő pályára állt, ez a forintnak is adott némi teret. Megnyílt a 432-es támaszig az árfolyam, de 9:30-kor 436,73 volt a váltás, az előző napi csúcsot jelentő 448,571-hez képest.

A forint eddig régiós pária volt, de most a zlotyn 1,16 százalékot, a cseh koronán 0,8 százalékot, a román lejen 1,15 százalékot nyert. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!