Csütörtökön az Egyesült Államok inflációs mutatója meglepően kis gyorsulást mutatott: a várt 8,1 százaléknál ugyan magasabb, 8,2 százalék volt a szeptemberi infláció az Egyesült Államokban, de ezzel együtt is ez volt hét hónapja a legalacsonyabb drágulási ütem. Mindez jó előjel: a Federal Reserve így kisebb nyomás alatt áll, hogy kamatot emeljen, ami a kötvénypiacokra terelné a likviditást, ezzel erősítve a dollárt.

A forint is áldozata volt az erős dollárnak, az elmúlt időszakban, ami miatt halmozta a történelmi mélypontok a héten. Estére viszont az amerikai inflációs adat közlésére, valamint az Orbán Viktor vezette kormány ígéretére, hogy emelik a pedagógusok bérét, erőre kapott a magyar fizetőeszköz. Este 18:30-kor már 429,8-ig erősödött az árfolyam, pedig napközben összejött az euróval szemben a 434,105-ös történelmi negatív rekord is. Az 52 hetes gyengülést a csütörtöki erőre kapás is csak kozmetikázza: közel 69,5 forinttal drágább egy euró most, mint 2021-ben ilyenkor a Stooq.com adatai szerint.

A dollárral szemben is összejött az 1,35 százalékos erősödés nap végére, ami 439,384-es váltást jelent. A forint itt is új történelmi mélységből kapaszkodott vissza, volt már 450,1 forint is egy dollár.

Az angol font viszont 0,7 százalékkal szakította le magát 18:30-ig a magyar fizetőeszközt, ami 497,83-as árfolyamot jelent, de a historikus padlózás itt sem maradt el, délután 502,913 forintba is került egy font.

A svájci frank – amely szintén népszerű menedékvaluta, akárcsak a dollár – 1,5 százalékkal lett olcsóbb estére. Itt is volt egy mélypont csütörtök délután, az új történelmi rekord a 448,571-es forintszint. De estére ez már 439,68-ig húzott vissza.

A régiós valuták közül a forint visszazárkózott a román lejre (0,5 százalék), a cseh koronára (0,75 százalék), de a lengyel zlotytól leszakadt, amely új történelmi csúcsra, 89,64-re húzott el a forinttól.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!