Mennyit fizet vissza az Egis, mi a helyzet az orosz piacon?

Az Egis szerint a fedezet javulása, illetve a vezető termékek forgalma jó eredménynek számít. A társaságnak 0,5-1 milliárd forintot kell visszafizetnie a gyógyszerkasszába.
Csernátony Csaba, 2005. augusztus 10. szerda, 15:44
Fotó:

Az elmúlt egy évben a magyarországi gyógyszerpiac termelési értéken 431 milliárd forintot tett ki, ami 16 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - hangzott el az Egis Rt. gyorsjelentését ismertető sajtótájékoztatón. A teljes piacon belül az Egis 28,8 milliárd forint termelési értéket tudhatott magáénak, ami szintén 16 százalékos növekedés, de mint Marosffy László, pénzügyi vezérigazgató-helyettes elmondta, a különböző, gyógyszerpiacot érintő intézkedések miatt a valóságban csak 12 százalék körül volt az Egisnél a forgalombővülés. Az 567 milliós pénzügyi eredménybe beleszámít a Hungaropharmától származó 300 millió forint, illetve a másik két leányvállalattól érkezett, több mint százmillió forint osztalék.

Az orosz és a FÁK-piac számaival kapcsolatban a rendezvényen elhangzott: az Egis a balti államok mutatóit azok uniós csatlakozása miatt már a kelet-európai térség számai között tünteti fel. Kelet-Európán belül egyébként Lengyelországban érte el a legnagyobb növekedést az Egis, forgalma 45 százalékkal nőtt. A képet árnyalja, hogy ennek fele a devizárfolyam-mozgásoknak, azaz a zloty dollárral szembeni erősödésének volt köszönhető.

Marosffy kiemelte: az első háromnegyed év alatt 10 százalékkal növekedő, 53,5 milliárd forintos árbevételből és a 3 százalékkal 21,2 milliárd forintra emelkedő közvetlen költségből adódó fedezet 60,3 százalék sokkal jobb érték, mint az előző üzleti év azonos időszakában feljegyzett 57,3 százalékos mutató. A szakember aláhúzta továbbá, hogy a 10 vezető termék közül mindössze kettő forgalma nem felelt meg a várakozásoknak, ami szintén jó eredmény.

Az árfolyamváltozások ellen továbbra is védekezik a cég, a felállított portfólió június 30-án 250 millió forintos negatívumot mutatott, de ma délelőtt 11-kor a devizakurzusok alapján az egyenleg nullszaldós volt.

Az Egis eredménye szempontjából fontos lesz, hogy a kormánnyal kötött megállapodás alapján a támogatott gyógyszerek után mennyit kell majd visszatérítenie a gyógyszerkasszába. Erről most folynak a tárgyalások, az Egis szerint 0,5-1 milliárd forint közötti összegről lehet szó. Amennyiben az üzleti év végéig, vagyis szeptember 30-ig nem születik erről megállapodás, a cég jelentésében majd egy kalkulált összeg szerepel, s ha a végleges összeg ettől eltér, a számokat a következő negyedévben korrigálják.

Július 1-től megváltozott az orosz közgyógylista: erre az Egis hat gyógyszere került fel, s csak ötöt vettek le. A listához kapcsolódó bevétel ennek ellenére havi egymillió dollárról 700 ezerre csökkent. A sajtótájékoztatón hangsúlyozták: az orosz listaügyet nem kell túlreagálni. Egyrészt azért, mert az Egis orosz piaci eladásainak 84 százaléka a közgyógyellátási körön kívül esik, ráadásul a lista folyamatosan módosul, másrészt az ottani fogyasztók körében erős a márkahűség, azaz hiába ajánlanak az orvosok más készítményt, sokan megveszik a már ismert Egis-terméket még akkor is, ha az drágább.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK