A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A Mol Nyrt. és a TVK Nyrt. igazgatósági tagjainak javadalmazása volt tavaly a legmagasabb az A kategóriás BÉT-cégek mezőnyében, a havi átlagos juttatás mindhárom testületben megközelítette a bruttó 1,3 millió forintot − derül ki lapunk összeállításából. Az OTP vezető testületében ugyan ennek alig felét viszik haza készpénzben a tagok, ám az ország legnagyobb bankja it-tagjait még havi 800-1000 darab OTP-részvénnyel is ösztönzi, ezek átlagárát figyelembe véve pedig már a pénzintézet a leggálánsabb a vezetőkkel kapcsolatban.

Akad pár társaság (ANY, Egis), ahol díjazás nélkül végzik feladatukat az igazgatók, más testületekben (például a Telekomnál) pedig a többség lemondott díjazásáról.

Akad szakember, aki több A kategóriás tőzsdei vállalatnál is tagja a vezető testületnek: a legnagyobb "tisztséghalmozó" Mosonyi György, aki a TVK elnökeként, illetve a Mol és a Telekom felügyelőbizottságának elnökeként évente több mint 45 millió forintot vihet haza. Több vezető testület munkájában vesz részt Járai Zsigmond, Lantos Csaba, Csányi Sándor, Hernádi Zsolt is.

Nincs egységes gyakorlat arra vonatkozóan, hogy évente változik-e a juttatások összege. A Molnál például 2009 óta ugyanannyi az éves juttatás, az OTP-nél eközben jellemzően az éves becsült inflációval − idén 4 százalékkal − növelik a pénzbeli kifizetések mértékét.

A hazai igazgatósági juttatások nem sokkal maradnak el az S&P−500 index vállalatainál jellemző átlagtól. A Reuters kimutatása szerint ott átlagosan évi 76 ezer dollárt, mintegy 17 millió forintot vihetett haza egy tisztségviselő. Persze 633 ezer dolláros amerikai csúcsfizetésről a magyar vezetők egyelőre csak álmodozhatnak.

A fenti javadalmazás azonban csak töredéke annak, mint amennyit egy-egy kulcsember a legnagyobb tőzsdei cégektől hazavisz, mert szinte mindannyian alkalmazásban is állnak vállalatuknál, ahol a számukra kifizetett bér és bónusz sokszorosan meghaladja az igazgatósági juttatásokat.

 

Javadalmazások az A kategóriás tőzsdei cégeknél (havonta, ezer forint)
IgazgatóságIgazgatóság elnökeFelügyelőbizottságFB-elnök
Állami Nyomda170254127191
Apeninn200300200200
CIG01750450-125
Egis0-4110297652
FHB200400212318
Magyar Telekom400600294448
Mol838-1300838435-11541700
OTP67078010001500
Richter520625375460
Rába255380220335
TVK12301840295442
Zwack175275175275
Forrás: javadalmazási nyilatkozatok

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!