A Reuters számára több, a kínai monetáris politikai irányításához közelálló forrás is megerősítette, a kínai jegybank lépett közbe a devizapiacon és fordította meg a jüan árfolyamának esését. A hírügynökségnek nyilatkozó források szerint több olyan állami bank is, amelyeken keresztül a kínai jegybank szokta intézni devizapiaci ügyeleteit nagy tételben volt jelen a piacon, amikor a dollár/jüan kurzus átlépte a kritikusnak tekintett 6,7-es szintet.

Az Erste Bank szakértői szerint a kínai jegybank beavatkozása az árfolyam védelme érdekében arra késztethetett több piaci szereplőt is, hogy zárja short pozícióit a feltörekvő piaci devizákra vonatkozóan, s ez a forint piacán is pozíciózárásokat generálhatott, ami segíthetett tegnap az euró/forint keresztárfolyamnak visszafordulnia a 330 forint feletti zónából. Ma délelőttre az euró/forint keresztárfolyam 326,5 forintig süllyedt.

Ugyanakkor erről az oldalról várhatóan nem fog végtelen segítséget kapni a magyar deviza. A Reuters azt írja, a szakértők nagyobb része szerint Peking nem fogja ugyan fegyverként használni a jüan árfolyamát az Egyesült Államokkal szembeni kereskedelmi háború során, azonban nincs ellenére a jüan gyengülése, ha az szabályozott mederben, kisebb volatilitás mellett történik, és nincsenek nagyobb kilengések a piacon.

Szintén a már előbb említett, a kínai monetáris politika irányításához közelálló források szerint a kínai gazdaságnak jót tesz a gyengülő jüan, s jegybank azt a 6,9-es szintig tűrni is fogja. Felhívták a figyelmet, hogy ma a PBOC (kínai jegybank) jóval szélesebb eszköztárral rendelkezik a devizaárfolyam menedzselésére, mint három évvel ezelőtt. Emlékezetes, hogy 2015-16-ban komoly problémát okozott a jüan gyengülése, amely akkor komoly tőkemenekítést indított el az országból. Most ilyenre nem számítanak, mint ahogy arra sem, hogy a jegybanknak komolyabb összeggel kellene beavatkoznia a piacon. 2015-ben mintegy 800 milliárd dollárnyi devizatartalékot égetett el a jegybank az árfolyam védelme során.

A jüan kapcsán már a Napi.hu tegnap is arról írt, hogy az egyik legfontosabb keresztárfolyammá vált az elmúlt időszakban a feltörekvő piaci devizák körében a dollár/jüan. A befektetők most ennek a rezdüléseit követik, ha arra kíváncsiak milyen a hangulat a feltörekvő piaci gazdaságokkal kapcsolatban. Ha a jüan leértékelődése megáll, akkor a fellélegezhet valamelyest a forintpiac is - ahogy az most látszik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!