Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kft. 40 milliárd forintos kötvénykibocsátást tervez a programban, hétéves lejárattal. A Mercedes-Benz magyarországi érdekeltségei 2020-ban jó évre számítanak, arra alapozva, hogy globálisan nő az igény a kompakt autók iránt. A kecskeméti gyár teljes kapacitással fog dolgozni az idén, és egyre több elektromos modell érkezik - jelentették be a cégek vezetői február végén Budapesten, évértékelő sajtótájékoztatón.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint Kecskeméten 190 ezer autót gyártottak, 3 új modell gyártását indították el 2019-ben. A cég nettó árbevétele 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal nőtt 2018-hoz képest.

A kecskeméti gyár meghatározó szerepet tölt be a Mercedes-Benz globális gyártási hálózatában. Olyan új gyártástechnológiákat alkalmaznak és tesztelnek, amelyeket később a termelési hálózat más telephelyei is átvesznek és alkalmaznak. Az ügyvezető kiemelte: 2020-ban a gyár termelési programja telített, az idén is teljes kapacitással fog működni.

A kecskeméti gyár 2020-ban már lépéseket tesz az elektromos járművek gyártásához vezető, több éven át tartó úton.

Az MNB növekedési kötvényprogramja 2019. július 1-jén indult, keretösszegét tavaly decemberben a magas kihasználtság miatt az eredeti 300 milliárd forintról 450 milliárd forintra emelték január elsejével. Tavaly mintegy 15 cég vette igénybe a lehetőséget, az idén 25 cégre számítanak.

A növekedési kötvényprogram keretében az MNB forintban kibocsátott, legalább B+ minősítéssel rendelkező vállalati kötvényeket vásárolhat meg vállalatcsoportonként maximum 20 milliárd forint értékben. Az elsődleges és másodlagos piaci vásárlások eredményeként egy kibocsátott kötvénysorozat összesen legfeljebb 70 százalékát birtokolhatja a jegybank. A kibocsátóknak kötvényeiket be kell vezetniük a Budapesti Értéktőzsdére.
A program célja, hogy a jegybank segítse a hazai vállalati szektor finanszírozásának diverzifikálását

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!