Az elmúlt időszakban tapasztalt forintgyengülést, valamint az euró árfolyamának 300 forint fölé lendülését követően egyre nő a valószínűsége annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank, bár hivatalos árfolyamsávval már nem rendelkezik az euró/forint kurzusára vonatkozóan, de mégis beavatkozhat. A forint az euróval szemben az előző hónapban 11 százalékkal értékelődött le a Bloomberg adatai alapján.

Az árfolyam sorra döntött történelmi rekordszinteket, január 30-an egészen EUR/HUF 299-ig gyengült, február 3-án délben pedig áttörte a 300-as lélektani jelentőség. szintet is. Az elmúlt hetet és január egészet tekintve is jellemző volt, hogy a forint mozgása a regionális trendbe illeszkedett, ugyanakkor az árfolyam alulteljesítette a főbb régiós valutákat (január folyamán a zloty és a cseh korona 7, illetve 5 százalékot veszített az euróval szemben) - áll a CIB tájékoztatásában.

Egyelőre tartják magukat azok a korábbi előrejelzések, miszerint az euró forinttal szembeni megítélése tartósan nem romolhat a 300-as szint alá, ám kedden végül több napos ostrom után elesett a már csak lélektani szempontból fontos 300-as ellenállás is. A Napi Online kérdésére Kolba Mikló, az ING devizapiaci üzletágának vezetője korábban elmondta: a múlt héten nagyarányú forintgyengülést követően a pozíciókat javarészt zárták a szereplők, 295 forintos euróárfolyam felett már nem számíthatunk túlzott aktivitásra.

Ötvös Mihály, a Commerzbank devizapiaci szakembere szerint a piac likviditása tavaly október óta gyengült a befektetők kockázatkerülése miatt. A romló hazai exportaktivitás, és a feltörekvő piacokon kivétel nélkül tapasztalható tőkekivonás is hozzájárult ahhoz, hogy gyengüljön az euró-eladói oldal a magyar piacon, amit csak tetéz a magyar bankok forráshiánya. A régiós szinten tapasztalható gyengülés részben a dollár elmúlt időszakban bekövetkezett látványos erősödésével is okolható, magyarázta a szakember, felhívva a figyelmet arra, hogy az euró/dollár árfolyama az előző hónap végén elérte az 1,27-es szinteket.

Bár az utóbbi hetek forintgyengülését a jelenlegi külső környezet és a hazai gazdasági kilátások tükrében rövid távon nem tartják irreálisnak, a CIB Bank szakemberei szerint összességében továbbra is érvényes, hogy a forint pozícióját jelentősen segíti a még mindig rendkívül magas kamatkülönbözet mellett az IMF és az EU által biztosított pénzügyi háttér, az ennek révén jelentősen lecsökkent rövid távú finanszírozási kockázat.

A Commerzbank frankfurti feltörekvő piaci elemzője szerint az MNB korábban túl agresszív volt a kamatvágások terén, a Bloomberg által idézett szakember szerint a kamatszintet magasabbra kellene emelni ahhoz, hogy a jegybank megvédhesse a forintot.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének várakozásai szerint a forint piacán legközelebb április-május környékén várható korrekció. A Takarékbank előrejelzése szerint az év közepén 280, az év végére 270 forint körül alakulhat az euró árfolyama.

A CIB legújabb, kedden kiadott elemzésében az év végére továbbra is 7 százalékos kamatszintet prognosztizál, azt várva, hogy a jegybank hosszú távon tovább folytatja a kamatcsökkentéseket.

A Commerzbank szakembere szerint egyelőre túl korai volna egy MNB-intervenció lehetőségét latolgatni, hiszen egy régiós hátterű forintgyengüléssel állunk szemben. Ötvös sem a cseh, sem a lengyel jegybankkal kapcsolatban nem hallott olyan pletykát, amely arra vontakozna, hogy a szomszédos országok központi bankjai devizájuk védelme érdekében be kívánnának avatkozni a piacokra. 

A Commerzbank szakembere korábban kérdésünkre úgy nyilatkozott, hogy akár egy jegybank beavatkozását sem lehet kizárni abban az esetben, ha a forint a későbbiekben a péntekihez hasonló gyorsasággal értékelődik le az euróval és a svájci frankkal szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!