A világ elkerülheti az olaj árának drasztikus emelkedését - mondta Barack Obama amerikai elnök, miután Szaúd-Arába a félelmek enyhítésére bejelentette, képes fedezni a líbiai polgárháború okozta exportkiesést.

Miután Brent ára csütörtökön két és fél éves csúcsra, 120 dolláros hordónkénti szint közelébe emelkedett, iparági elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a drágulás már a globális talpra állást veszélyezteti. Obama cégvezetők előtt az üzemanyagárak kapcsán elmondta: "képesek leszünk kezelni és stabilizálni a líbiai helyzetet". Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter szerint jelentős mennyiségben állnak rendelkezésre stratégiai olajtartalékok a nagyobb gazdaságokban.

Geithner reményei szerint ez, illetve a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) többletkapacitásának hangsúlyozásával a piacok idővel kisebb valószínűséggel haladnak majd a magasabb olajárak felé. A Brent határidős árai a nap végére 112 dollár alá csökkentek.

Az esést olyan piaci pletykáknak tulajdonítják, amelyek szerint Moamer Kadafi líbiai vezető életét vesztette, de nyilvánvalóan a szaúdi bejelentés sem hagyta hidegen a piacokat.

Pénteken a Brent maradt a 112 dolláros hordónkénti árfolyam közelében, az amerikai árutőzsde áprilisi határidős árai pedig a csütörtöki 103,41 dolláros szintről 97,60-ig estek vissza.

Az OPEC becslései szerint napi 4-6 millió hordónak megfelelő kőolaj-kitermelési kapacitás állítható csatasorba szükség esetén, ez - papíron - több mint elég a napi 1,6 millió hordónyi líbiai kitermelés pótlására. A piaci félelmek oka így elsősorban az lehet, hogy a térség nagyobb kitermelő országaiban kirobbanó zavargások esetlegesen a jelenleginél sokkal komolyabb hatással lehetnek a világgazdaságra. A Deutsche Bank elemzésében a 120 dolláros olajárat jelölte meg határpontként, amelytől kezdve már a globális gazdasági növekedés nyomás alá kerül - ezen a ponton az olaj globális GDP-beli részarány 5,5 százalék fölé kerül.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!