A NAPI Gazdaság cikke Tegnap megbicsaklott a forint árfolyama, egy euróért 253 forintnál is többet kértek a nap egy szakaszában a pénzpiacon, de ez a szint még az elemzők által év végére várt árfolyam alatt van. A forint/euró árfolyam a nemzetközi tendenciákkal összefüggő hosszú távú trendeknek megfelelően alakult idén – véli Kondrát Zsolt, az MKB elemzője. Ezeket pedig a feltörekvő országok pozitív megítélése jellemzi, és ez egy globális likviditásbőséggel párosul. Ez a régió legtöbb országára jellemző, így a jelentős ingadozások ellenére az árfolyamok a tavalyi év elejéhez képest csak enyhén erősödtek – mondta Kondrát. Az azonban kétségtelen, hogy emellett a hazai fundamentumok alakulása is kedvezően alakította a kockázatvállalási hajlandóságot. A jegybanki alapkamat tavaly október vége óta nyolcszázalékos szinten van, és a külkereskedelem tíz év óta most márciusban lett először ismét pozitív – mondta Bebesy Dániel, a CIB Bank szakértője. A kiigazítási hatások ezek mellett elhanyagolhatóknak tekinthetők. Az év eleji sáveltörlési várakozások tovább erősítették az árfolyamot – tette hozzá Bebesy –, és mivel e vélekedés realitását hivatalosan nem cáfolta a jegybank, így engedte, hogy a piac a lehetőségének határai között beárazza a változást. Bár a piac nem várja rövid távon a sáv eltörlését, hosszabb távon kívánatosnak tartaná. Miután a gazdaságot az export növekedése húzza, idén nem valószínű, hogy sor kerülne rá, a kiigazítás hatásainak csökkenésével azonban egyre valószínűbbé válhat az esélye – mondta Bebesy. A sávtörlés időpontját – amennyiben sor kerül rá, hiszen hivatalosan nincs napirenden – azért sem lesz könnyű előre jelezni, mivel a jegybanknak a spekuláció elkerülése végett akkor kell lépnie, amikor nem számítanak rá. A kérdésnek van egy erős politikai vetülete is, hiszen amellett, hogy egy széles réteg nyerne ezzel a lépéssel, a hazai exportáló kkv-knak jelentős veszteséget okozna – tette hozzá Kondrát. Amennyiben idén nem törlik el a sávot, akkor 255-260 forint körüli árfolyamra lehet számítani az év végén - véli Bebesy Dániel. Ezt arra alapozza, hogy nem lehet annál kedvezőbb a befektetői környezet, mint ami az év elején jellemezte a gazdaságot, s emellett a reformok is vesztettek a lendületükből. E vélekedéssel szemben azonban Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arra számít, hogy 245 forintra gyengül az euró, mivel a folyó fizetési mérleg további javulása és az EU-támogatások erős támaszt biztosítanak a valutának.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!