A BÉT irányadó indexe több mint 420 pontos zuhanással indította a kereskedést szerdán, így 22 100 pont közelébe esett, majd innen korrigálva 22 247 ponton, 1,3 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, bár a nap felénél 22 391 ponton is megfordult, ami még mindig közel 150 pontos mínusz a keddi záróértékhez képest. A vezető papírok közül a Magyar Telekom veszteségei voltak a legnagyobbak; a távközlési cég részvényei 1,79 százalékkal 658 forintra értékelődtek le a nap végére, ezzel a reggeli kereskedés során már egyszer elért mélyponton zártak. A papír jegyzése egy 10 forintos sávban ingadozott szerdán, forgalma alig haladta meg a 650 millió forintot. A reggel 19 915 forintig beeső Mol árfolyama délutánra visszakapaszkodott 20 ezer fölé, az olajrészvény a nap végén 1,7 százalékos diszkonttal, 20 105 forinton cserélt gazdát. A Mol forgalma szerdán meghaladta az 1,5 milliárd forintot. Az OTP-nek egy óra sem kellett, hogy elérje napi legalacsonyabb jegyzését 4956 forinton. A bankpapír árfolyama jelentős, közel 16 milliárd forintos érdeklődés mellett kapaszkodott vissza 5 ezer fölé, s végül a keddi záróára alatt 1,1 százalékkal, 5045 forinton állt meg. A Richter 0,8 százalékkal 45 700 forintra értékelődött le, ám ennél 310 forinttal lejjebb is megfordult a kereskedés során. Szektortársa, az Egis veszteségei ennél is mérsékeltebbek voltak; a kisebbik gyógyszerpapír 0,4 százalékos mínuszban 20 400 forinton végzett.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!