Mészáros Lőrincék durván nekimentek egykori üzlettársaiknak

Nem elégedett meg Mészáros Lőrinc azzal, hogy lecserélte nyáron a CIG Pannónia teljes vezetését, most bejelentették: kártérítést követelnek a vagyonbiztosító olaszországi veszteségei miatt az igazgatóság korábbi tagjaitól.
Herman Bernadett, 2020. december 1. kedd, 11:46
Fotó: CIG Pannónia

Kártérítési igénnyel lépett fel a CIG Pannónia igazgatósága a korábbi igazgatósággal szemben a biztosító leányvállalatánál, a vagyonbiztosítónál (EMABIT) keletkezett veszteségek miatt. Erről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tájékoztatták a részvényeseket.

A társaság álláspontja szerint az eddig rendelkezésre álló információk alapján egyes korábbi igazgatósági tagok (Barta Miklós, Busa Zoltán és Kádár Gabriella) tevékenysége valamint az EMABIT olasz határon átnyúló tevékenységéből származó kárai, továbbá az ezzel összefüggésben a Magyar Nemzeti Bank által kirótt bírság között okozati összefüggés van, ezért a társaság igazgatósága az érintett személyek kártérítési felelősségre vonását kezdeményezte.

Hamis volt viszontbiztosítás

Az olaszországi veszteség annak köszönhető, hogy az ottani határon átnyúló tevékenység keretében értékesített kezeli biztosításokra egy csaló alkuszcégen keresztül hamis viszontbiztosításokat kötött a cég. Emiatt a keletkezett károkat teljes egészében az EMABIT-nak kell rendeznie, a viszontbiztosító nem segít be. Az emiatt keletkezett kár pontos összegét a CIG Pannónia még a legutóbbi negyedéves jelentésében sem tudta felmérni, azt az év végére ígérték.

Az olaszországi botrány kirobbanása után a Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó érdekeltségébe tartozó Opus azonnal ki akart szállni a biztosítóból, de ez végül nem történt meg. Az idén nyáron viszont egy rendkívüli közgyűlésen lemondatták a korábbi vezetést. A helyükre Mészáros emberei kerültek. Időközben az Opus átruházta a részvényeit a Hungarikum Biztosítási Alkusznak, amely szintén Mészáros-érdekeltség.

Már minden sínen van

Amióta megtörtént a vezetőcsere a cégnél, minden sínen van. Az MNB elfogadta a vagyonbiztosító helyreállítási tervét, és visszaadta a cégnek a jogosítványait, újra értékesíthet, egyedül Olaszországban tilos folytatnia a korábbi tevékenységét. Jól is megy a cégnek, egy hónapja jelentették be, hogy a Paks II. projektben elnyertek egy majdnem 450 millió forintos alkuszi szerződést, azóta pedig még egy másik, csoportos élet-, baleset- és egészségbizosítási tender is az övék lett Pakson.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK