Komoly helyről kapott elvi támogatást Donald Trump amerikai elnök a Kínával folytatott kereskedelmi háborújához. A nemzetközi intézmények és elismert közgazdászok ugyanis eddig az amerikaiak által belengetett büntetővámok és a kereskedelmi háború kapcsán rendszerint azt emelték ki, hogy a szabadkereskedelemnek és az amerikai cégeknek is károkat képes okozni. Az elmérgesedő vita a két ország között jókora szerepet játszott abban, hogy az amerikai tőzsdéken hetek óta ideges a kereskedés és a vezető részvényindexek komolyabb korrekcióba kezdtek.

A legnagyobb amerikai bank, a JP Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon a részvényeseknek írt éves levelében azonban úgy véli, támogatandóak Donald Trump erőfeszítései, amelyekkel Kínával és más országokkal szemben a jelenleginél kedvezőbb kereskedelmi feltételeket szeretne kiharcolni az Egyesült Államok számára. Dimon szerint nem ésszerűtlen, hogy az elnök egyenlőbb feltételek megteremtésére törekszik és úgy véli, erre a legjobb esély akkor lenne, ha Egyesült Államok másokkal együttműködve próbálná meg tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a kínai vezetést.

A bankvezér szerint a többoldalú kereskedelmi megállapodásokban jelenleg az Egyesült Államok kapja a kedvezőtlenebb feltételeket, s így jogában áll küzdeni a jobb helyzet elérése érdekében - írja a CNBC.com.

El kell ismernünk, hogy nagyon sok a jogos panasz a kereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban. A kereskedelmet korlátozó rendelkezések, legyenek azok vámok vagy más jellegűek, nagyon sokszor nem méltányosak. Az intellektuális javakat gyakran ellopják, és emellett a külföldi vállalatok beruházási, befektetési lehetőségei nem minden országban esnek azonos elbírálás alá - írta Dimon, aki utóbbi esetben a kínai gyakorlatra utalhatott, ahol a külföldi cégek befektetései igen komoly korlátozások alá esnek.

Getty Images

Emlékezetes, az Egyesült Államok nemrég 1300 kínai termékre rótt ki 25 százalékos büntetővámot, amire Kína válaszul amerikai termékeket sújtott hasonló intézkedéssel. Tegnap Donald Trump kijelentette, hogy a kínai válaszlépés nem volt méltányos és további, mintegy 100 milliárd dollár értékű kínai termék esetében lengetett be újabb vámokat.

A mostani adok-kapokban a figyelem elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokra irányul, azonban a probléma globális. Amikor az amerikai kormány "szabad" és "méltányos" feltételekről beszél, akkor az minden szempontból értelmezendő. Márpedig most nem ez a gyakorlat, s ezért nem ésszerűtlen, ha az Egyesült Államok az egyenlőbb elbírálás irányában tesz erőfeszítéseket - írja a bankvezér. Szerinte a NAFTA esetében is kihívás, hogy a megegyezést Kanadával és Mexikóval módosítsák úgy, hogy az méltányos legyen minden fél számára. A kínai kérdést ennél azonban jóval komplexebbnek látja.

Kína már nem fejlődő ország

Először is, Kínát sokan úgy kezelik, mintha fejlődő ország lenne, holott gazdasága egyike a világon a legnagyobbaknak és a leggyorsabban növekvőknek. Így a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) részéről ugyanolyan elbírálás alá kéne esnie, mint az Egyesült Államoknak, vagy a többi fejlett országnak - áll a részvényeseknek írott levélben. Jelenleg az Egyesült Államok egyoldalú akcióval fenyegeti Kínát. Persze, minden olyan lépés, amely egy kereskedelmi háborúra emlékeztet, kockázatot és bizonytalanságot eredményez a globális gazdasági rendszerben. Azonban a kormány egyik legjobb érve szerint a tárgyalások önmagukban eddig nem vezettek eredményre.

A JP Morgan vezére egy öt lépésből álló megközelítést javasol a Trump-kormányzatnak. E szerint el kell világosan dönteni, mit is akarnak Kínával szemben elérni, és határidőt kell adni a kínaiaknak, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Lehetőséget kell adni a kínaiaknak a problémáik elmondására, hogy megvitathassák azokat Európával és Japánnal. Ezen kívül vissza kell térni a Csendes-óceán térségét érintő partnerséghez (TPP), és megoldani azokat a kérdéseket, amelyeket a felek méltánytalannak tartanak.

Trump kiléptette az Egyesült Államokat a TPP-megállapodásból, mondván, annak feltételei méltánytalanok voltak az USA számára. A TPP mintegy tucatnyi országot érint a térségben, nem volt viszont tagja Kína. Dimon szerint vissza kéne lépni a TPP-be és Kínának is hagyni kéne ezt, ha hajlandóság mutatkozik a szabályok betartására.

A nyitókép forrása: Pixabay.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!