A magyar deviza a következő hetekben is aszimmetrikusan mozoghat, azaz nehezen lépkedve gyengül, és a korrekciókban gyorsan és nagyobb mozgásokat produkál majd a másik irányban - írta szakmai blogján Barlai Róbert, az OTP regionális treasury igazgatósága vezetője.

A devizapiac ugyanis történeteket keres és kreál. A feltörekvő piaci tőkekivonás, a dollár erősödése, az inflációs adatok megugrása, a nagy negatív reálkamat-tartalmú devizákra gyengülő hatást gyakorolt - ezzel remek story-t építve. Ebből Magyarország is kivette a részét, de véleményem szerint rövid távú, spekulatív játékosok mozgatták a forintot, amelyre néhány apróbb jelzéstől eltekintve az MNB nem kíván (most még) reagálni - fogalmazott a szakértő.

Az MNB friss adataiból ugyanis az látszik, hogy a hatalmas forint short állományok épültek fel. A magyar jegybank extra laza monetáris politikája nyomán ugyanis a forint úgynevezett funding deviza lett, azaz a forintot shortolva (eladva), annak alacsony kamat tartalmát kihasználva finanszíroznak más pozíciókat a külföldi szereplők.

A tavaszi forintgyengüléssel párhuzamosan folyamatosan nőtt a külföldiek forint short állománya, ezért érdekes lesz látni, hogy a júliusi és augusztusi adatok mit mutatnak majd. Július elején ugyanis az árfolyam három nap alatt erősödött 7 forintot, ezzel kéthavi gyengülés fele "törlődött". Biztosra vehető, hogy jelentős méretű beragadt forint shortok maradtak a piacon.

Ha az MNB nem nyilatkozik semmit a következő egy-két év kamatpályájáról, és a monetáris politikában bekövetkező változásokról, akkor türelmesek maradhatnak a shortosok. Ha a nemzetközi hangulatban legalább átmenetileg fordulat lesz (például a dollár gyengül vagy legalább nem erősödik, korrekció lesz a feltörekvő piacokon), akkor jó eséllyel további korrekció (azaz erősödés) jöhet a forintgyengülésben a pozicionáltság miatt. Ilyen hatalmas short állomány mellett minden nyugodt nap a további korrekció irányába mutat - véli a szakember.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!