Mindenképpen jó eredményt tett közzé az OTP a tavalyi évről, és annak is pozitív üzenete van, hogy sikerült teljesíteniük a 150 milliárd forintos profitcélt - mondta el a Napi Gazdaságnak Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.

Különösebb meglepetést ugyanakkor a jelentést nem tartalmazott, ami esetleg a világpiaci trendektől elszakíthatná a részvény árfolyamát. Az országokat vizsgálva Herczenik szerint elmondható, hogy Magyarország maga a stabilitás. A bolgár leány eredménye sem lett rossz, itt azonban a hitelek 6,2 százalékát átstrukturálták, ami miatt nem lehet az amúgy jó eredményt felhőtlenül tekinteni. Ukrajnában ugyanis jól látszik a hitelek átstrukturálása már majdnem 40 százaléknál tart. Igaz, hogy a hitelromlás lassult, de ez várható volt, viszont a javulásnak jele sincs.
Oroszország viszont egy külön történet, egy külön biznisz, hiszen az ottani áruhitelezés magas kockázatú, ugyanakkor magas nyereséggel csábító üzlet, ennek mértéke azonban a csoporton belül alacsony. Herczenik szerint a szerb piacon a hitelromlás mértéke meglepően rossz lett, míg a szlovákoknál inkább a magasabb céltartalékolás okozta a rossz adatokat.

Összességében azonban fontos kiemelni, hogy nem rossz számokat tett közzé a bank, azzal azonban számolni kell, hogy az idei évben valószínűleg szűkebb kamatmarzsokkal kell dolgozniuk, Magyarországon legalábbis biztosan. Ráadásul valószínűleg a tavalyi kedvező adófeltételek sem maradnak, és a kötvényvásárlás sem hozz majd annyit a konyhára mint kellene. Ugyanakkor az 5 százalékos hitelbővülés nem hoz túl sokat a konyhára. Herczeik egyelőre éves eredménytervet nem akart közölni, azt azonban elmondta, hogy valószínűleg szabadíthat fel tőkét az idén a bank, amit kérdéses, hogy mire fordítanak. Ezen felül elképzelhető az is, hogy főleg a negyedik negyedév fényében a céltartalékok szintjét is csökkenthetik.

A nettó kamatmarzsok csökkenésével számolnak a Cashline elemzői is, akik szerint a gyorsjelentésből az év egészét tekintve a régi gyakorlat köszön vissza. Ez pedig az, hogy egy szabályozatlan régióban a hiteltörlesztések kiszabásának csak az ügyfelek jövedelemi és fizetési képessége teremtenek korlátot. Ez a folyamat azonban, ha lesz fellendülés, ha nem nem fenntartható. A Cashline elemzői is kiemelik ugyanakkor, hogy az OTP a vártnál jobb negyedéves számokat tett közzé.

Ugyan a vártnál jobb eredmény pozitív piaci reakciót generálhat a Concorde elemzőjének Gyurcsik Attilának a véleménye szerint, azonban az elemző arra is figyelmeztet, hogy a romló hitelportfólió minősége idővel több figyelmet kaphat. Az átstrukturált hitelek sikerét ugyanis nagyon kétségesnek látja az elemző, aki szerint ez a megoldás inkább csak lassítja a hivatalosan is bedőltnek tekintett hitelek arányának az emelkedését. (Az amerikai hasonló megoldási kísérlet egy éven belül az átstrukturált hitelek felének bedőléséhez vezetett.) Persze egy erős "V" alakú fellendülés esetén, amikor a foglalkoztatottság gyorsan emelkedésnek indul, a hitel átstrukturálás sikeresnek bizonyulhatna azonban a talpraállás ennél elnyújtottabb lesz Vágó szerint. Így ez hatalmas nyomás alatt tarthatja majd a bankok eredményességét hosszabb távon is. Mivel a Concordnál a lassú javulás verzióját tartják a valószínűbbnek, ezért a következő két évben magas céltartalékolásra számítanak. A jelenlegi részvényárfolyam viszont a "V" alakú fellendülést árazza, így maradnak a 4890 forintos év végi fair érték becslésüknél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!