Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Európában mérsékelt csökkenéssel indulhat a kereskedés, és így a budapesti tőzsdén is minimális mínuszokra számít a nyitásban - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. A szakértő szerint a vezető részvények közül erős maradhat az OTP és a Mol, azonban a Richter árfolyamában további csökkenésre lehet számítani a következő napokban, amennyiben nem sikerül visszakapaszkodnia 5 500 forint fölé. Kitért arra is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdai kamatemelése bár nem okozott meglepetést, de eléggé hektikusan reagáltak rá a tengerentúli részvényindexek.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szintén azt emelte ki, hogy a Fed döntés után csökkenés várható, Ázsiában is negatív a hangulat, így a régiós piacokra is átterjedhet a kedvezőtlen hangulat. A forgalom az eddigieknél magasabb lehet - tette hozzá. Európában számos makroadatot közölnek, ami a délutáni kereskedést befolyásolhatja.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,65 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 38 236,94 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8 milliárd forint volt. A Mol 56 forinttal, 1,94 százalékkal 2948 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,22 százalékkal 11 590 forintra nőtt, forgalmuk 3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,79 százalékkal 449 forintra emelkedett, forgalma 191,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,54 százalékkal 5425 forintra csökkent, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!