Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Mol - szemben a többi vezető részvény gyengélkedésével - fél három tájban 1,3 százalékos többletnél tartott. A Concorde értékelése szerint ezzel az olajpapír kitörni látszik az egy hónapja tartó eső trendből, újra a 20 napos mozgóátlaggal flörtölve. A Concorde szerint az emelkedés részben azzal magyarázható, hogy a Mol a térség olajcégeihez képest lemaradást mutat, mivel csak a magyar társaság nem ért még vissza az áprilisi szint környékére, így van mit behoznia. Ma tette közzé eredményét az OMV, amely jelentősen meghaladta a várakozásokat, ráadásul a cég nagyon optimistán látja az idei évet. A jelenlegi piaci hangulatban ez nem eladási alkalomnak számít (szemben a két héttel ezelőtti Mol-eredménnyel), mivel árfolyama 5 százalékkal új történelmi zárócsúcsra erősödött. Ennek jótékony hatását is érezheti a Mol. A Raiffeisen Bank egyébként megerősítette az olajpapírra vonatkozó vételi ajánlását. A bank 12 havi célárfolyama a részvényre 18 589 forint, szemben a jelenlegi 15 600 forint feletti kurzussa. A bank elemzője a továbbiakban is hasonló, vagy jobb iparági feltételekre számít, mint az első negyedévben. Szerinte a Mol számára a 40-50 dollár közti hordónkénti olajárfolyam az optimális.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!