A januári nagy emelkedésnek mér nyoma sincs a forint piacán, a néhány hetes oldalazást a hazai fizetőeszköz gyengülése követte a piacon. A korábbi jelentős erősödést követően óhatatlanul bekövetkező korrekcióban első körben az 50 napos mozgóátlag állította meg az euró erősödését, a múlt héten innen pattant vissza árfolyam. Az euró forinttal szembeni árfolyamában változatlanul a 298-300 forint közötti zóna jelentheti technikailag a kulcsszintet, nem csak azért, mert a kerek szám lélektanilag is fontos, de korábban ez volt az erős támasz, amelynek áttörése fordulatot hozott, s így most erős ellenállásként kellene funkcionálnia.

Ameddig nem keveredik e fölé a kurzus, addig van remény arra, hogy az elmúlt hetek korrekciós hangulatát követően visszatérhet a forint erősödésének trendje, s a jelenlegi 292 forint körüli szinteknél még markánsan alacsonyabb euró árfolyamokat is láthatunk.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.


A januári erősödő trendnek mindenesetre jelenleg már a nyomai sem láthatóak a grafikonon, a 25 napos mozgóátlag, az erősödést jelző trendvonal eleste egyaránt erre utaló jelnek tekinthető. Ugyanakkor a hosszabb távú RSI csökkenő trendje még nem sérült, így még lehet remény a mostaninál olcsóbb euróra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!