A határidős indexjegyzések alapján London és Frankfurt 0,3 százalék, Párizs pedig 0,4 százalék emelkedéssel kezdheti a pénteki kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,1 százalék erősödést érthet el nyitáskor.

Csütörtökön veszteséges zárással reagáltak az európai tőzsdék az amerikai importvámok kivetésére az acél-, és alumíniumtermékekre. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,68 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,63 százalékkal, az euróövezet EuroStoxx50 index 0,75 százalékkal gyengült.

Londonban 0,15 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,40 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,53 százalékkal gyengült. Madridban 1,05 százalék, Milánóban 0,06 százalék volt az indexcsökkenés - írja az MTI.

Donald Trump amerikai elnök még márciusban jelentette be a vámok kivetését nemzetbiztonsági okokból. Az intézkedést az Egyesült Államok számára kedvező kereskedelmi megállapodás megkötése reményében Európai Unió, Kanada, Mexikó, Brazília és Argentína esetében átmeneti időre felfüggesztették. (Trump döntése az amerikai tőzsdéket is kiütötte.)

Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter csütörtöki bejelentése szerint a tárgyalások nem vezettek sikerre, így az intézkedést péntektől életbe léptetik. Az Egyesült Államok azonban az importvám kivetését követően is kész folytatni a kereskedelmi tárgyalásokat. Az Európai Bizottság elnöke Jean-Claude Juncker viszont csütörtökön kijelentette: az EU megfelelő válaszintézkedéseket tesz a "tisztán protekcionista" céllal kivetett amerikai védővámokra.

A német autóipari vállalatok részvényeit külön is megterhelte csütörtökön az a Wirtschaftswoche német lap által megszellőztetett hír, miszerint Donald Trump elnök az európai autók importvámjának megemelését is tervezi azzal az indokkal, hogy az EU-ban 10 százalékos behozatali vámot kell fizetni az amerikai gyártmányokra, az EU-ban gyártott autókat viszont csupán 3 százalékos vám terheli az Egyesült Államokban.

A legnagyobb vesztesek azonban a bankszektorból kerültek ki. A banki papírokat a Deutsche Bank hét százalékos árfolyamvesztése húzta le, miután a Wall Street Journal beszámolója szerint a Fed "problémásnak" találta amerikai érdekeltsége működését.

Az olaj ára csökkent, a Brent hordónként 77,42 dolláron 0,18 százalékkal állt alacsonyabban az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a globális kereskedelemben, a WTI pedig 0,24 százalékkal 66,88 dollárra csökkent. A WTI ára csütörtökön két százalékkal csökkent annak ismeretében, hogy az amerikai olajtermelés márciusban új rekordra, napi 10,47 millió hordóra emelkedett. A Brent ára csütörtökön alig változott.

Az eurót 0,15 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1675 dolláron, az arany ára 0,22 százalékkal unciánként 1298,70 dollárra csökkent.

Kép forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!