Egyre borúsabbak az amerikai vállalatok kilátásai a következő negyedévek eredményeinek vonatkozásában, hiába a most napvilágra kerülő harmadik negyedéves szép számok - írja összefoglaló elemzésében a Reuters. A csalódást keltő néhány banki profit mellett eddig szép számmal voltak jól teljesítő cégek is a mostani negyedéves jelentési szezonban, ilyen volt például a Google, vagy az McDonald's.

Azonban ha nem következik be erős fordulat az amerikai gazdaság teljesítményében, akkor az eredmények is romlásnak indulhatnak. A piac azonban nem csak erre koncentrál, a fő téma még mindig az eurózóna válsága, a hét végi uniós csúccsal kapcsolatos remények pénteken felfelé húzták az amerikai tőzsdéken az árfolyamokat, a héten 1,1 százalékkal emelkedő S&P 500-as indexnek sokak szerint sikerült végre felfelé kitörni eddig kereskedési sávjából, a megerősítésre azonban még szükség lehet.

Romlanak a várakozások

Az idei utolsó negyedévre, illetve a 2012 első negyedévére vonatkozó elemzői várakozások már most rohamosan romlásnak indultak, elsősorban a nyersanyagcégek, az energetikai szektor és a pénzügyi szektor vállalatainál. Az elemzők aggodalmai között a a legfontosabb jelenleg, hogy az európai piacok csökkenő kereslete és a kínai gazdaság lassulása nyomot hagyhat a vállalati profitokon is. S az aggodalom jogosnak tűnhet, a harmadik negyedévben ugyanis számos jól teljesítő céget pont az exportértékesítés húzott, az S&P 500-as index cégeinek árbevételének 30 százaléka származik az Egyesült Államokon kívüli eladásokból.

Az index kosarában lévő 500 cégből eddig 133 jelentette meg eredményeit, ezek 68 százaléka jobb lett az elemzők várakozásainál., ez magasabb arány a hosszútávú átlagnál. A héten a Caterpillar, a Coach, a Boeing és a Procter & Gamble lesz terítéken a fontosabbak közül. A kedvezőbb profitok miatt már az elemzők sem mernek pesszimisták lenni: míg október elején még csak 13,1 százalékos eredménynövekedést vártak a negyedévben az S&P 500-as index egy részvényre jutó eredményére vonatkozóan, most már ez a az arány 14,7 százalékra emelkedett. A növekedési ütemet az utolsó negyedévre most 12,5 százalékosra tippelik az elemzők, 2012 első negyedévében pedig 7,6 százalékosra.

Beárazott félelmek?

A Reuters szerint vannak olyan elemzői vélemények, hogy a mostani csökkenés a várakozásokban már be van árazva az elmúlt hónapok áreséseit követően. Ez azt is jelentheti az elemzés szerint, hogy a csökkentett várakozások később akár túl alacsonynak is bizonyulhatnak. Peter Cardillo, a Rockwell Global Capital vezető közgazdásza szerint amíg az amerikai gazdaság valóban recesszióba nem fordul, a cégek képesek lesznek eredménynövekedést produkálni. Ha sikerülne a héten az európai vezetőknek valamilyen lefogadható megoldással előállni, s ez megnyugtatná a piacokat, a csökkentett profitelőrejelzések tévesnek bizonyulhatnak - vélte.

Az amerikai gazdaságról a héten napvilágot látó legfontosabb adat a csütörtökön megjelenő harmadik negyedéves GDP lesz. Ez a jelenlegi előrejelzések alapján 2,2 százalékkal nőhetett a második negyedéves 1,3 százalékot követően. A napvilágra került számok arról tanúskodnak, hogy a gyorsabb növekedési szakasz után az amerikai gazdaság egy lassú, nagyon visszafogott növekedési fázist él át, de nem recessziót - mondta Natalie Trunow, a Calvert Investment Management befektetési igazgatója a hírügynökségnek.

 

Makroadatok a héten
NapÓra*OrszágBejelentésIdőszakElőzőVárakozás
október 24.9:30Németországfeldolgozóipari PMIoktóber50%
9:30Németországszolgáltatói PMIoktóber49,70%
10:00eurózónafeldolgozóipari PMIoktóber48,50%
10:00eurózónaszolgáltatói PMIoktóber48,80%
11:00eurózónaúj ipari megrendelések, év/évaugusztus8,40%
október 25.8:00NémetországGfK fogyasztói bizalom felmérésnovember5,20%
8:45Franciaországfogyasztói bizalom indikátoroktóber80,00%
16:00USAfogyasztói bizalomoktóber45,40%46,30%
október 26.14:30USAtartós javak megrendeléseszeptember-0,1%
16:00USAújlakás-eladások, hó/hószeptember-2,3%
október 27.1:50Japánkiskereskedelmi forgalom, év/évszeptember-2,6%
Japánalapkamatdöntés-0,10%
6:00Németországkiskereskedelmi forgalom, év/évszeptember2,20%
11:00eurózónaüzleti hangulatoktóber-0,06
11:00eurózónafogyasztói bizalom--
14:30USAGDP-változás, annualizáltIII. n.-év, E1,30%2,20%
14:30USAszemélyes fogyasztásIII. n.-év, E0,70%
október 28.1:00Nagy-BritanniaGfK fogyasztói bizalom felmérésoktóber-30
1:30Japánmunkanélküliségi rátaszeptember-
1:30Japáninfláció, év/évszeptember0,20
1:50Japánipari termelés, év/évszeptember0,00
Németországinfláció, év/évoktóber,V2,60%
14:30USAszemélyes jövedelemszeptember-0,1%0,30%
14:30USAszemélyes kiadásszeptember0,20%0,60%
15:55USAMichigan Egyetem bizalmi indexeoktóber, V57,50%57,80%
*magyar idő szerint, V=végleges, E=előzetes
Forrás: DailyFX

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!