Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A varsói kormány nem csupán Lengyelország vagy a kelet-közép-európai régió, hanem egész Európa történetében először onshore jüankötvényeket - azaz a Kínai Népköztársaság belső piacán is forgatható úgynevezett pandakötvényeket - bocsátott ki. (A korábbi kibocsátások, így a magyar jüankötvény offshore kötvény volt. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a magyar kötvénykibocsátás után úgy nyilatkozott, hogy esélyt lát arra is, hogy Magyarország még az idén pandakötvényt bocsásson ki Kínában.)

A forradalmi lépést már hónapokkal ezelőtt bejelentették, ám csak most léptek a tettek mezejére. Lengyelország hárommilliárd jüant (1,7 milliárd zloty, 122,4 milliárd forint) vesz fel három évre, 3,4 százalékos kuponnal.

A világon csak azért nem elsők lengyelek ezzel a bátor lépésükkel, mert Dél-Korea néhány hónappal ezelőtt már bocsátott ki jüanban elszámolt állampapírokat. Az államkincstárba befolyó kínai valutát sokféleképpen felhasználhatja a pénzügyi tárca, például kedvező finanszírozást biztosíthat belőle az ázsiai országban üzletelő lengyel vállalatoknak.

A szakértők nem mulasztják el megemlíteni, hogy a pénzügyi előnyök mellett a jüankötvény-kibocsátásnak számottevő reklámértéke lehet. Miközben a világ minden országának vezetősége, köztük a magyar kormány is kezét-lábát töri, hogy utat nyisson hazai cégei előtt az óriási kínai piacra, a lengyelek immáron azzal is érvelhetnek kínai partnereiknek, hogy lám-lám másoknál jobban bíznak a valutájukban.

Ne feledjük: Peking igyekszik erősíteni a jüan nemzetközi súlyát, amihez például az ilyen kötvénykibocsátásokon keresztül vezet az út.

Kínában egyébként 2005 óta van lehetőség arra, hogy külföldi kibocsátó jüanban adjon ki kötvény kínai piacon. Az érdeklődés ez iránt azonban egyelőre nem túl élénk.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!