Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A páneurópai Stoxx 600 index 0,4 százalék, az FTSE Eurofirst 300 index 0,3 százalék csökkenéssel, az euróvezeti EuroStoxx50 index pedig 0,1 százalék gyengüléssel fejezte be a keddi kereskedést.

Az európai kereskedési idő végén a nem hivatalos záróadatok szerint a londoni FTSE-100 index 0,26 százalék veszteséget mutatott, a frankfurti DAX index 0,67 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index pedig 0,19 százalékkal gyengült. Madridban 0,46 százalékkal végzett lejjebb a tőzsdeindex, Milánó viszont Európában szinte egyedüliként 0,53 százalék emelkedéssel végzett kedden.

Az indexcsökkenést a technológiai ágazatok vezették. Az Apple bejelentése, hogy saját chipgyártással tervezi kiváltani beszállítóit, nem kedvezett az európai félvezető ágazati vállalatoknak, az Austria Microsystems, az Apple egyik beszállítója két százalékkal gyengült. Az Air France részvénye öt százalékkal gyengült a sztrájk miatt.

Az olajár a hétfői három százalékos esés után mérsékelt emelkedést ért el: a Brent nyersolaj ára 0,72 százalékkal, hordónként 68,13 dollárra, a WTI pedig 0,87 százalékkal, 63,56 dollárra nőtt.

Az euró gyengült, a dollár erősödött. Az eurót 0,26 százalékkal jegyezték gyengébben, 1,2270 dolláron. Az arany ára a hétfői több mint egy százalék emelkedés után kedden 0,90 százalékkal, 1334,80 dollárra csökkent unciánként - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!