Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,12 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,07 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,02 százalékkal csökkent a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,09 százalékkal esett vissza a kereskedés indításakor. (Ezt is várták a szakértők.)

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,38 pontos csökkenéssel, 33 965,21 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,02 százalékkal gyengült - írja az MTI.

Az eurót 1,0574 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,37 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik.

Délelőtt kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 56,46 dollárba került, 28 centtel, 0,48 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára áprilisi szállításra hordónként 38 centtel, 0,71 százalékkal, 54,16 dollárra nőtt.

Hétfőn túlnyomórészt emelkedtek az árfolyamok a nyugat-európai tőzsdéken. A frankfurti DAX-index 0,60 százalékkal, 11 827,62 pontra emelkedett, míg a londoni FTSE-100 index 0,10 ponttal, 7299,86 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 2,59 ponttal, 4864,99 pontra csökkent, gyakorlatilag stagnált az utóbbi két mutató. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,18 százalékkal, 3314,89 pontra kúszott fel, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,17 százalékkal, 1462,84 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!